egyetemi tanár

Első érv: a jóléti osztogatást indokolta, hogy a 2002-es választás "a szokásosnál is nagyobb ígéretversenybe torkollott". Noha vélhetően nem magától "torkollott", hiszen abban a "jóléti rendszerváltás" programjával nagy szerepet játszott maga Medgyessy is.

Második érv: a jóléti osztogatás "társadalmilag szükséges és indokolt volt". Arról már nem ír, miféle közgazdasági logika indokolta, hogy éppen ötven százalékos legyen a közszférában a béremelés. Mai fejjel is csak ennyit mond: "a Medgyessy-kormány igazi hibája az volt, hogy nem használta fel a béremelést a reformok elindításához". Majd bevallja: "Ezt azóta is sajnálom". Ám utólagos sajnálattal nem sokra megyünk, mint ahogy érvelése is utólagos, csak a mai reformdivatnak szól. A Medgyessy-kormány igazi hibája sokkal inkább az volt, hogy a jóléti osztogatás szembement mindenfajta közgazdasági logikával. John M. Keynes óta ismert hüvelykujjszabály, hogy a bérek (a kereslet) csak annyival emelkedhetnek, amennyivel a gazdaság termelékenysége (a kínálati oldal) növekszik. Az egyensúly megbomlása nélkül nem lehet önkényesen ötven százalékkal felemelni egy-egy foglalkozási csoport bérét. Ahogyan egyensúlytalansághoz vezet az is, ha figyelmen kívül hagyjuk a Nobel-díjas Milton Friedman híres mondását: "nincs ingyenebéd". Ritkábban idézik azonban a mondat eredetijét, az író Robert Heinlein sorait, aki így folytatja: "ha mégis van, akkor az vagy nem ér semmit, vagy a végén kétszer annyiba kerül". A jóléti osztogatással sem csak az a baj, hogy ellentétes a piacgazdasággal, ahol mindennek ára van, hanem az, hogy az osztogatást fedező állami túlköltekezés árát egyszer sokszorosan meg kell fizetni. Ez az egyszer pedig most jött el.

Harmadik érv: a béremelésekkel lehetett "mérsékelni a megnyíló európai munkaerőpiacok elszívó hatását". Utólagos érv ez is, mert 2002-ben hazánk nem volt tagja az uniónak, így eleve semmilyen elszívó hatás nem volt, sőt később se, hiszen pl. az orvosok elvándorlása 2004 után sem rengette meg az egészségügyet.

Negyedik érv: a választási ígéretek betartásával "helyre kellett állítani a politika hitelességét". Kétségtelen, a demokrácia alapja, hogy a pártok betartják választási ígéreteiket - nem úgy, mint a 2006-os választás után. De kétségtelen az is, hogy demokratikus országokban nem lehet közvetlenül pénzt ígérni a választóknak - mint nálunk a 2002-es választásnál Medgyessy pártja tette. Mert - ahogy Alexander Tyttler angol történész írja - "a demokrácia ott ér véget, amikor a választók rájönnek, hogy szavazatukkal pénzt tudnak maguknak szerezni". A politika hitelességét nem az rombolja, ha a pártok választási ígéreteiknek csak egy részét tartják be - ezt a választók világszerte bekalkulálják döntéseikbe -, hanem az, ha a pártok közvetlen pénzügyi előnyöket ígérnek választóiknak.

Ötödik érv: a jóléti osztogatásért az ellenzék a felelős, mert "a koalíciónak meg kellett erősítenie legitimitását, hiszen az ellenzék az utcákon, hidakon és saját médiáiban hatalmas kampányt szervezett a kormánnyal szemben". Az egy darab Erzsébet-híd pár órás lezárására persze költői túlzás a hidakon szóhasználat. Ráadásul a nagyobbik ellenzéki párt - bízván, hogy a miniszterelnök kiszámolta a költségeket - a parlamentben megszavazta a száznapos programot. Nem lehet, hogy a koalíciónak a D-209-es ügy miatt "kellett" osztogatással megerősítenie legitimitását? Ha pedig a kormánynak mindenáron meg "kellett" erősítenie legitimitását, akkor ezt - kádári reflex szerint - csak pénzosztással tehette?

Hatodik érv: a jóléti osztogatás "igazságtalanságokat csökkentett". Ez már 1990 előtti szocialista nézet, amely szerint a kapitalizmus igazságtalanul osztja nyertesekre és vesztesekre a társadalmat, ezért a kormány feladata, hogy ezt az igazságtalanságot korrigálja. Ennek eszköze - és ez minden szocialista politika lényege - az állami újraelosztás. Magyarán: az egyik embertől elveszem javainak egy részét, hogy majd odaadjam azt egy másik embernek. Nem véletlen, hogy a francia liberális katolikus közgazdász, Frédéric Bastiat már százötven éve megfogalmazta: "a szocializmus törvényesített rablás". Ám Medgyessy túl is lépett a szocialista logikán, amely a szegények érdekében a gazdagokat akarja megsarcolni, és államadósságból finanszírozta a jóléti osztogatást. Hogy azután, amikor az adósság növelése már tarthatatlanná válik - mint a mai megszorítások mutatják -, az egész társadalom, köztük a szegények fizessék politikájának az árát.

Ha a politikus Medgyessy mindenáron orvosolni akarta az igazságtalanságokat, akkor a benne lakozó közgazdász igazán tudhatta volna, hogy ezt a legjobban egy nagyobb gazdasági növekedés hozamából finanszírozhatja. A közgazdászhoz illő megoldás egy nagyobb gazdasági növekedést produkáló, így a szegények számára is jobb megélhetést biztosító gazdaságpolitika lett volna, és nem a hitelből való osztogatás. A politikus Medgyessy vélhetően nem osztja a konzervatívok és a liberálisok felfogását az igazságosságról, de a közgazdász bizonyára egyetért az olasz közgazdász-szociológus Vilfredo Pareto elveivel. E szerint az optimális megoldás az, ha egy vagy több egyén haszna úgy növekszik, hogy közben mások haszna nem csökken. Pareto elveit követve a társadalmi igazságosság - szemben a szocialista osztogatással - azt jelenti, hogy idővel minden ember lép egyet előre. Vagy a válasz mégis ott van Medgyessy írásában: "tisztázatlan volt (és ma is az) a modern baloldal felfogása az állam szerepéről". Ha ez igaz, akkor Magyarországon egyetlen modern baloldali politikust sem szabadna a kormányrúdhoz engedni. Hiszen, hogyan intézhetné az állam ügyeit bármely modern baloldali politikus, ha a modern baloldal felfogása az állam szerepéről tisztázatlan?

Végül Medgyessy még összemossa saját felelősségét elődjével, mert szerinte minden úgy kezdődött, hogy az Orbán-kormány 2000-től "vad költekezésbe bocsátkozott". A Széchenyi-tervvel elindult úgynevezett "vad költekezés" összege két év alatt mintegy 600 milliárd forint volt, ami közel megegyező a 2004 után érkezett uniós forrásokkal. A Széchenyi-terv keretében ebből lakások, autópályák, ipari parkok, gyógyfürdők épültek. De mit láthatunk ma a vele azonos nagyságú uniós támogatásokból? A közgazdász Medgyessy bizonyára azt is tudja: nem mindegy, hogy az állam a gazdaságba és az infrastruktúrába fekteti, vagy a folyó szociális kiadások fedezésére fordítja az adófizetők pénzét. Az egyik - a Széchenyi-terv - a jövőbe való beruházás, a másik - a száznapos jóléti osztogatás - a jövő elzálogosítása.

A történelmet a jövőbe nézve éljük, de a múltba tekintve írjuk. Érthető, hogy most Medgyessy szeretné megnyugtatni közgazdászi lelkiismeretét. Ám ettől még tény marad: a közgazdász, amint beült a miniszterelnöki bársonyszékbe, azonnal felrúgta a közgazdaság szabályait. Ennek árát pedig mindannyian, évekig fizetjük.