Jövő héten szabják ki Jánosi, Kiss, Suchman, Tukacs és Gazda bírságját

Várhatóan jövő héten dönt az MSZP-frakció arról, mekkora pénzbüntetést kell fizetniük azoknak a szocialista képviselőknek, akik megszavaztak egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten a képviselőcsoport ülése után.

A szocialista frakció úgy döntött, hogy a képviselőcsoport etikai, összeférhetetlenségi és mentelmi bizottsága elé utalja az ügyet. A testületnek az lesz a feladata, hogy kivizsgálja, kinek milyen felelőssége volt a szavazásnál, ki hol követett el hibát - közölte a szocialista politikus.

 

Múlt hétfőn a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szavazásakor a Ház elfogadott egy ellenzéki módosító indítványt. Jánosi György és Kiss Ferenc igennel szavazott az ellenzéki előterjesztésre, míg Suchman Tamás, Tukacs István és Gazda László ott volt a teremben, de nem szavazott.

Mesterházy Attila elmondta: az etikai bizottság javaslatára a frakció jövő hétfőn dönt majd a képviselők büntetéséről. Kérdésre válaszolva azt mondta: a pénzbüntetés mértéke ötvenezer és százezer forint között lehet. Mint mondta, etikai következménye is lehet az esetnek. Ha a bizottság azt mondja, hogy hibázott a képviselő, akkor tudatában kell lennie, hogy morális felelősség terheli az ügyben - közölte. Hozzátette: a vizsgálat végével a képviselőcsoport az ügyet lezártnak tekinti, és a jövőben minden képviselőtől "nagyobb koncentrációt és odafigyelést" vár el.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány hétvégi balatonőszödi üléséről tájékoztatta a frakciót.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.