Litvinyenko-ügy: Moszkvában a brit nyomozók

Moszkvába érkeztek hétfő este a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának a Litvinyenko-gyilkosság felderítésén dolgozó nyomozói, miközben egy veterán orosz kémeket tömörítő alap elnöke cáfolta azt a brit lapjelentést, mely az alapnak a dezertált biztonsági tiszt londoni sugármérgezésében való részességét gyanította, az orosz külügyminiszter pedig óva intette Nagy-Britanniát a tragédia átpolitizálásától.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Brüsszelben azt mondta az Interfax hírügynökség szerint, hogy "elfogadhatatlan" a Litvinyenko erőszakos halála körül "hivatalos személyiségek részvételével szított kampány", és óva intette Nagy-Britanniát ennek a "tragédiának az átpolitizálásától, ami csorbát ejthet az orosz-brit kapcsolatokon".

Ezzel egy időben Moszkvában Valentyin Velicsko ezredes, a kiérdemesült orosz hírszerzőket és diplomatákat tömörítő Becsület és Méltóság nevű jótékonysági alap elnöke "agyrémnek" minősítette a The Daily Telegraph című brit lapnak azt a jelentését, amely szerint a Londonban november 23-án meghalt Alekszandr Litvinyenko a hazafias veteránszervezetét gyanúba keverő feljegyzést vett át november elsején, amikor feltehetőleg megmérgezték polónium 210-es sugárzó izotóppal.

Velicsko egyben perrel fenyegette meg a brit lapot szombati írásáért, amely szerint Mario Scaramella orosz titkosszolgálatokat kutató olasz tanár (akinek szervezetében állítólag ugyancsak leltek némi polóniumnyomot) november elsején egy olyan feljegyzést adott át Litvinyenkónak egy londoni szusi-étteremben, amelyben a Svájcban lakó Jevgenyij Limarjov orosz kémspecialista mindkettőjüket figyelmeztette: az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) Velicsko csoportjához tartozó veteránjai meg akarják ölni őket, valamint a londoni száműzetésében a Kreml nemezisévé vált Borisz Berezovszkij orosz mágnást és Paolo Guzzanti olasz szenátort, az itáliai szovjet kémtevékenységet feltáró parlamenti bizottság fejét.

A Corriere della Sera című olasz lap korábban egy másik Limarjov-levélről is tudni vélt, amely szerint az említett merényletek kivitelezésére Igor Vlaszov SzVR-tisztet küldte Európába a Becsület és Méltóság. Velicsko, aki szerint Berezovszkij fizethette meg az Oroszország szellemi újjászületésén munkálkodó veteránegylet jó hírét csorbító, hazaáruló rémhírterjesztést, egyben jelezte: csoportja kész segíteni a Scotland Yard nyomozóit a Litvinyenko-ügy felgöngyölítésében. Négy brit nyomozó hétfő este megérkezett Moszkvába, de elzárkózott bármiféle sajtónyilatkozattól.

Litvinyenko apja maga sem hiszi, hogy egy veteránszervezet meg merte volna ölni fiát, aki egykor a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) alezredese volt. Az orosz különleges szolgálatoknak a legmagasabb szinten adott parancsról van szó - vádolta ismét Vlagyimir Putyin elnököt Valter Litvinyenko a Kommerszant című független orosz lap szerint.

Az apa egyben megerősítette fiának azt a végakaratát, hogy iszlám előírások szerint hantolják el. Először a Chechenpress hírügynökség jelentette, hogy Litvinyenko nemrég felvette az iszlámot, s halálos ágya mellett egy molla elvégezte az összes muszlim szertartást.

A szakadár hírügynökség szerint Litvinyenko, aki "Putyint és bűnös klikkjét tartotta gyilkosainak", azt üzente a csecsenföldi és észak-kaukázusi modzsahedeknek, hogy tekintsék őt fegyvertársuknak, Allahtól pedig vértanúsorsot kért a maga számára.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.