Tavaly egy másik hajléktalan férfit gyújtottak meg Szombathelyen. A Fő téren ütlegelni kezdték, kirabolták - a hajléktalannak volt mobiltelefonja, gyűrűje és karórája -, majd a saját öngyújtójával lángra lobbantották a haját. Amikor már nagyon égett, a fejére tapostak. A rablott holmit elosztották egymás közt. A férfi belehalt a bántalmazásba. A kecskeméti vasútállomáson este nyolc óra körül egy 15 éves meg egy 14 éven aluli fiú orrba vert egy ittas hajléktalant. Elrabolták 250 forintját, meggyújtották a ruháját. Este nyolckor nincs még olyan késő, hogy senkinek ne tűnjék föl, ha valakit vernek, rugdosnak és meggyújtanak. De nem tűnt föl. Szombathelyen a péntek éjszakai eset egy főiskolás kollégium előtt történt. A korábbiak a Fő téren, illetve egy Fő téri épület lépcsőházában, ahol sokan laknak. Mégsem lépett közbe senki. Mintha ezek a rémségek egy másik világban történtek volna, amelyhez semmi köze annak, aki még magára zárhatja a lakása ajtaját.

Budapesten az önkormányzati rendszerváltás azzal kezdődött, hogy Demszky Gábor főpolgármester a megválasztása napján este meglátogatta a hajléktalanokat a Keleti pályaudvaron. A vasutasok sztrájkkal fenyegetőztek, ha nem távolítják el az állomásokat megszálló otthontalan embereket, akik szipuznak a vagonokban, és félelmet keltenek a vasutasokban és az utasokban. Demszky azt mondta - tizenhat évvel ezelőtt -, nem engedhető meg, hogy a városban bárki is éhezzen vagy megfagyjon. A folytatást ismerjük.

A politika a tömeges agressziót létrehozó társadalmi helyzetek ellen tehetne valamit - magával az agresszióval szemben már esélytelen. A brutális támadások elkövetői gyakran ugyanazokból a társadalmi rétegekből kerülnek ki, mint a hajléktalanok. Akik tétlenül nézik, rendre a lecsúszás által fenyegetett alsó középrétegbe tartoznak, akik fizikailag még a közelében vannak a történéseknek. Passzivitásuk maga is frusztrációt takar: lenézhetik, megvethetik a lecsúszottakat - egy kíméletlen társadalmi versenyben messze fölöttük állnak. De ők is jóvátehetetlenül vesztesek, ha a szegregált lakóparkokban élő gazdagokhoz viszonyítják magukat. A jómódúak szeme előtt már nem gyújtanak föl hajléktalanokat.

Az átlagember jellemzően két dolgot tesz: vagy ad egy kis pénzt a kolduló hajléktalannak, hogy aznap este is legyen miből berúgnia, vagy követeli, hogy tiltsák ki a belvárosból, az aluljárókból - hogy látnia se kelljen. Közben az erőszak bővítve termeli újra önmagát. A szombathelyi hajléktalan korábbi támadói, akik a bordáit összetörték, és majdnem megskalpolták, azóta börtönben vannak. Kérdés, ha kiszabadulnak, nekik lesz-e fedél a fejük felett.