Csontváry lesz a téli aukciók sztárja

Aki csak teheti, karácsony előtt viszi piacra eladásra szánt műtárgyait; az év más szakaiban általában megközelítőleg sem lehet olyan árakat elérni ké-pért, bútorért, szőnyegért, könyvért, egyebekért, mint ezüst- és aranyvasárnap környékén. Valószínűtlen, hogy az idén ez másképp lenne; az árverező házak izgatott készülődése a szezonra mindenesetre nem erre utal.

 

Szentestéig még több mint két tucat helyen - főként a fővárosban, de néhány nagyobb vidéki településen is - próbálnak meg jó árat csinálni a "kalapácsos emberek" több száz, olykor több ezer tételből álló kollekcióiknak - és a kvalitást a piac nagy valószínűséggel ezúttal is honorálja majd, éppúgy, ahogy az elmúlt évtizedben szinte kivétel nélkül mindig.

A legnagyobb házak presztízsárverésein ilyenkor 600-800 milliós forgalmat regisztrálnak. A felhozatal ismeretében ez évben erre leginkább csak a Nagyházi, a Mű-Terem- és Kieselbach Galériának van esélye. Abszolút sztárnak persze egy újabb Csontváry ígérkezik, ami a semmiből bukkan most fel a Kieselbachnál; még inkább, mint elődje, a tavasszal aukcionált teniszező társaság. Növeli a rejtélyek számát, hogy a Szerelmesek eddigi sorsáról azok után sem tudunk meg sokkal többet, hogy az árverező cég katalógust adott ki felbukkanása alkalmából. Valahol e munkának eddig is kellett lennie (ahogy mondani szokás: lappangnia). Úgy tetszik, hogy a háznak csupán anynyit sikerült kiderítenie a múltjáról, hogy hat évtizeden át egyetlen család birtokában volt. Ez azért édeskevésnek látszik egy Csontváry-mű esetében. Még érthetetlenebb volna, ha az árverező ismerne egyéb adatokat is, csak valamiért nem közli a közönséggel. Hiszen mégiscsak egy 85 millióról induló aukciós tételről volna szó és egy fontos életmű frissen feltalált tagjáról.

A karácsonyi piacon még csak megközelítőleg sem lesz hasonló értékű műtárgy. A Mű-Teremnél a legmagasabb kikiáltási ár egy Vaszary- és egy Rippl-Rónai-festményhez kapcsolódik - mindkét alkotásért 18 millióról indulhat a licitverseny. A felhozatalban kiváló munkákkal képviseltetik magukat a múlt század olyan nagy mesterei, mint Szőnyi István, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Bernáth Aurél, Kondor Béla. Kifejezetten gazdag a kortárs anyag is; a kínálatban szerepel egyebek között Lakner László, Deim Pál, Fehér László, Fajó János vagy Hencze Tamás.

A legszélesebb spektrumot a mai műtárgypiacon hagyományosan a Nagyházi Galéria fogja át. A cég négy napon át viszi e héten kalapács alá az idei karácsonyra válogatott kollekcióját. Igen gazdag a kínálat például ezüstből, üvegből, porcelánból, bútorból, szőnyegből. Az aukció dísze egy római császárkori bronz tál, amelyet egymillióról indít a ház, valamint egy XVII. századi flamand falikárpit 4,8 milliós kikiáltási árral.

A könyvgyűjtők sem maradnak ki a sorból; őket majdnem tíz antikvárium várja a fővárosban ünnepi kínálattal - köztük például az Alexandra most tartja első téli árverést. A Stúdió antikvárium bibliofil ritkaságokkal csábít - Milton Elveszett paradicsomát 140 ezerért viszi piacra, míg a Kozma Lajos által illusztrált Révész Béla-kötet már esetleg 60 ezerért is megszerezhető lesz. Dávid Ferencnek, János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari papjának prédikációit tartalmazó unikális példány egymillióért kerül kalapács alá. (K. T.)

Kieselbachnál már láthatók az árverésre szánt mûvek
Kieselbachnál már láthatók az árverésre szánt mûvek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.