Tévé a zsebben

Miközben a szobában lassan már tűzfal nagyságúra nőnek a televíziók, a mobiltelefonok miniképernyőjén is megjelent a mozgókép.

A legtöbb magyar ma még luxuscikknek tartja a mobiltelevíziózást - derül ki a héten ismertetett közvélemény-kutatásból. A Magyar Telekom és a TV2 által a TNS közvélemény-kutató céggel végeztetett felmérés eredményeinek van egy optimista magyarázata is: a legtöbb potenciális felhasználó kivár, hiszen a korábban a piacra bevezetett újdonságok esetében azt tapasztalta, hogy ezek nem is túl hosszú idő elteltével már jóval olcsóbban beszerezhetőek. Van azért egy másik jel is: a megkérdezettek körében igen alacsony volt a szolgáltatás kipróbálása iránt érdeklődök aránya.

Nézzük azokat, akik látnak fantáziát a mobiltévézésben. Sokan akkor használnák, amikor nem férnek hozzá a nagy képernyőhöz, azaz utazás, várakozás közben, vagy nyaraláskor. Ami a szakembereket is meglepte, többen akár hoszszabb élő műsorokat vagy akár focimeccset is néznének mobilon, ami azért érdekes lenne, hiszen a labda nem igazán kivehető ekkora monitoron.

A két nagy kereskedelmi tévé, a TV2 és az RTL Klub egyébként júliusban egyszerre jelentette be, hogy kifejezetten mobilra gyártott műsorokkal jelentkeznek. A TV2 az Aktív optimalizált változatával jelentkezett, az RTL Klub a Barátok közt miniepizódjaival.

A pénteken nyílt Mobilshow-n a TV2 standján leteszteltük a szolgáltatást. Az első nap első órájában még gondot okozott, hogy mind a négy mobiltelefonon sikerüljön behozni a Megatáncot. Már ha gondnak lehet nevezni, hogy a négyből egy telefon képernyőjén volt látható kicsiben a Megatánc. Kicsit később már kettőn. De négyen egyszer sem. A vasárnapi zárásig lehet gyakorolni(H. Z.)

Szaparodnak a harmadik generációs készülékek
Mobiltelevízió-teszt. Szaparodnak a harmadik generációs készülékek, de a technikai forradalom még odébb van
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.