2003-ban Pekingbe látogatott az akkori magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter, és ez a felismerést jelezte, hogy életet kellene lehelni a világgazdaság motorja és Magyarország kapcsolataiba. Az akkor megindult verbális lendülettel szemben mára világossá vált, hogy a "Kínában jelen kell lenni" szlogen roppant bonyolult, kemény terepet célzott meg, amelyet politikusi rohamokkal nem lehet meghódítani. Ahogy a tegnapi tanácskozás egyik előadója, Juhász Ottó Kína-kutató és egykori nagykövet is felhívta a figyelmet rá, országunk ismertsége a kínaiak között nem érzékelhető, miközben a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kedvező országkép elengedhetetlen feltétele az ottani üzleti kapcsolatoknak.

A fórumon megismert álláspontok két fontos dologra engednek következtetni. Az első, hogy a nehézségek ellenére sem kívánja feladni a kormány a kínai kapcsolat fejlesztését. A másik, hogy az a maroknyi ember, aki ezzel az üggyel foglalkozik, hajlandó minden apró lehetőség sokszor sziszifuszinak tűnő megragadására. A tegnapi vita is sejtette, hogy talán a legnagyobb gond a Magyarországon még mindig élő, megkövült Kína-kép.

Jellemző jelenet volt az eszmecsere során, amikor valaki felvetette, hogy a 2010-es sanghaji világkiállításon, amikor odavonul majd a nagyvilág, a kínaiak hogy meg fognak lepődni. Mire jött a helyes válasz az illetékes kormányzati embertől: - A kínaiak nem. Te fogsz meglepődni, apukám!