Lakásügyek fent és lent

Az állami vezetők elvileg nem vásárolhatják meg a szolgálati lakásukat, 1997 óta legalábbis ez a szabály, de nem a környezetvédelmi tárca volt helyettes államtitkára az egyetlen, aki "lakásügybe" keveredett.

Az Orbán-kormány idején az is előfordult, hogy egész sorházat építtettek helyettes államtitkári vagy magasabb besorolású vezetőknek, és ma e lakások csaknem mindegyike magánkézben van. Igaz, azokat nem négyzetméterenként negyvenezer forintért, hanem ennek a többszöröséért értékesítették.

Az idén júniusig hatályos szabályok szerint valamennyi, legalább helyettes államtitkári juttatásokra jogosult személynek járt szolgálati lakás - vagy igénye szerint lakásfenntartási térítés -, ha nem volt megfelelő budapesti otthona.

A közelmúltban alaposan megnyirbálták ezeket a juttatásokat, s közben a vezetők száma is legalább a harmadával csökkent. A lakásra - illetve lakásfenntartási térítésre - így ma csak a miniszterek és az államtitkárok számíthatnak, de már ők sem "jogosultak" a kedvezményre, hanem azt csak "megadni lehet" nekik. Nem változott viszont az eladás tilalma, a "hivatali lakással való ellátás keretében használt lakás a jogosult részére nem idegeníthető el".

Furcsa lakásügyletek másutt is előfordultak. Az ÁSZ egyik tavalyi jelentése szerint a vám- és pénzügyőrség egyik vezető munkatársa korábbi szolgálati lakását megvette, majd eladta, és ismét lakáskérelmet nyújtott be. Az eredmény egy I. kerületi lakás lett. Ugyancsak budai szolgálati lakást kapott egy titkos szolgálati vezető, aki korábbi lakását állítólag a fiának adta át. A hírek szerint csak a véletlenen múlott, hogy egy megyei főkapitány nem vásárolhatta meg a milliókért felújított szolgálati lakását: a polgármester javaslatát a közgyűlés leszavazta.

Az önkormányzatok időnként még a bérlakásokat is különös körülmények között utalják ki. Egy megyeszékhelyen előfordult, hogy parlamenti képviselő frissen felújított, több mint száz négyzetméteres lakáshoz jutott - szociális lakbértarifáért. Talán nem véletlen, hogy a polgármester és a bérlő azonos pártnak a tagja volt. Hasonló esetről az egyik fővárosi kerületben is beszélnek; itt ugyancsak párttársa sietett a honatya segítségére. Az pedig több helyütt is heves vitát váltott ki, hogy helyi képviselők miként jutottak önkormányzati lakáshoz.

l Információnk szerint most 13 lakást és egy garázst bérelnek állami vezetők számára. Ezt a juttatást négy miniszter - az önkormányzati, az igazságügyi, a környezetvédelmi, illetve a pénzügyminiszter -, továbbá egy államtitkár és öt szakállamtitkár veszi igénybe; ez utóbbiak még a korábbi szabályok szerint jutottak a kedvezményes bérleményhez. Egy volt miniszter a bérlet meghosszabbítását kérte, minden más, az előző kormány tagjaival kötött ilyen szerződés megszűnt. A legnagyobb szolgálati lakás nem egészen 150 négyzetméteres, de száz négyzetméternél kisebb bérleményben csak két szakállamtitkár és a pénzügyminiszter lakik. A díját mindegyiknek az állam fizeti.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.