Lévai: a brüsszeli közmeghallgatás a Fidesz lejárató akciója

A kormány nemzetközi lejáratására tett újabb kísérletről van szó azzal a közmeghallgatással, amelyet az Európai Néppárt szervez a jövő héten Brüsszelben az októberi budapesti eseményekkel kapcsolatban - mondta Lévai Katalin, az MSZP európai parlamenti képviselője.

Arra a bejelentésre reagált, miszerint az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója meghallgatást szervez, és erre a magyar parlament több képviselőjét, civil szervezetek vezetőit, valamint szemtanúkat és áldozatokat várnak. Meghívást kapott Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője is, akit október 23-án bántalmaztak.

Lévai Katalin úgy nyilatkozott: Magyarországon jelenleg folyik egy megfelelő vizsgálat annak érdekében, hogy kiderítsék, mi történt. "Amíg ez nem zárult le, más vizsgálatot kezdeni, nagy dobra verni nem érdemes", addig a történteket egy ország belügyének kell tekinteni. Szerinte megint egy olyan Fidesz-akcióról van szó, amelynek célja a konfliktus további élezése és a kormány lejáratása nemzetközi színtéren is.

Ráadásul az érintett napon az EP szocialista frakciója Lisszabonban tartja majd találkozóját, tagjai nem tudnak odafigyelni a meghallgatásra. Nem véletlen, hogy a programot így időzítették - vélte Lévai Katalin.

Emlékeztetett arra is: az európai parlamenti közmeghallgatások "nem arra valók, hogy egy országot pellengérre állítsanak", hanem egy probléma körüljárására. A francia külvárosi zavargások után például senkinek nem jutott eszébe az EP-be sérülteket vinni - emelte ki, hozzátéve: "nem nagyon ízléses, hogy Révész Máriusz a sebeit fogja mutogatni az EP-ben". (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.