Feloszlathatják a Fővárosi Közgyűlést

Egyelőre csak a közigazgatási hivatal tett törvényességi észrevételt, ám politikailag ugyan abszurdum, de jogilag semmi akadálya nincs annak, hogy végül az MSZP-SZDSZ többségű Országgyűlés feloszlassa a szintén balliberális irányítású Fővárosi Közgyűlést, ha ez utóbbinak huzamosabb ideig nem sikerülne legalább egy főpolgármester-helyettest választania. A törvény szerint ugyanis ezt az önkormányzati képviselő-testületeknek már az alakuló ülésen meg kell tenniük, ezt azonban nemcsak a főváros, hanem három kerület is elmulasztotta idáig.


A főváros és három, az I., a IV. és a X. kerület is mulasztásos törvénysértést követ el azzal, hogy a képviselő-testületek alakuló ülésén nem választottak főpolgármester-helyettest, illetve alpolgármestert. Ezért a fővárosi közigazgatási hivatal ma mind a négy önkormányzatnak megküldi törvényességi észrevételét, egyúttal felszólítja őket, hogy legkésőbb december 31-éig tegyenek eleget kötelezettségüknek - értesült a Népszabadság.

A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén sem választottak főpolgármester-helyetteseket, pedig az önkormányzati törvény szerint legalább egy ilyen tisztségviselőt már aza alakuló ülésen kell választani, s ez igaz a kerületekre is. Utóbbiak közül az említett három városrészben sem jutottak dűlőre a képviselők, amiért részben a választási eredmények és a jelölési előírások okolhatók. Ez utóbbi, tehát maga az előterjesztés ugyanis a (fő)polgármester kizárólagos joga, amiről viszont a képvselő-testületek szavaznak. Előfordul, hogy a polgármester nem a testüeleti többséget alkotó pártból vagy pártokból került ki - mint például Újpesten -, a Fővárosi Közgyűlésben viszont a balliberális koalíció képtelen megegyezni, mivel Demszky Gábor a koalíciós megállapodás aláírása előtt ultimátumszerűen kijelentette, hogy nem fogadja el a szocialista Gy. Németh Erzsébetet, akit az MSZP nevezett meg főpolgármester-helyettesnek.

A törvényességi észrevétellel kapcsolatos információnkat megerősítette Forgács Imre, a közigazgatási hivatal vezetője, aki elmondta, azzal, hogy a testületek nem választották meg időben a város-, illetve a városrészvezetők helyetteseit, mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést követnek el. Ezzel pedig az önkormányzatok működőképességét is veszélyeztetik. A hivatal december 31-ig adott határidőt a fővárosnak, valamint az I., a IV. és a X. kerületnek, hogy teremtsék meg a törvényes működés feltételeit, azaz válasszanak a főpolgármesternek és a polgármestereknek helyettest.

Arra kérdésünkre, a két hónappal ezelőtti választások után a hivatal miért csak most teszi meg törvényességi észrevételét, Forgács Imre elmondta, szerettek volna ésszerű időt adni a tárgyalófeleknek a megállapodásra. Sőt, ahol ezt igényelték, szakmai, háttéregyeztetési segítséget is adtak az önkormányzatoknak. A hivatalvezető azzal kapcsolatban nem nyilatkozott, mit tesznek, ha a helyhatóságok mégsem tesznek eleget a felszólításnak. Szakértők ugyanakkor már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy a törvény lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy feloszlassa azt a képviselő-testületet, amelyik tartósan működésképtelennek bizonyul.

Erre egyébként a rendszerváltás óta alig-alig akadt példa, az mindenesetre pikáns lenne, ha a balliberális többségű Fővárosi Közgyűlést a szintén balliberális többségű parlamentnek kellene feloszlatnia. Erre azonban vélhetően minimális az esély, hiszen ez esetben időközi választást kellene kiírni Budapesten, ám a jelenlegi politikai erőviszonyok miatt még az is előfordulhatna, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 16 év után először kénytelen lenne átengedni a város vezetését jobboldali riválisainak. Ezt azonban nyilvánvalóan nem kockáztatják meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.