Ismerősek azonban a szereplők “örök emberi” érzelmei, viszonyai. Egyikük árvaházban nő fel, másikuk egy zsarnok apa ellen lázad, és érthetőek számunkra a Csodaidők harmadik főszereplőjének, a tekintélyes közösségi és szellemi vezetőnek a vívódásai is. A szerző a családot sem temeti el távoli időben játszódó művében: fészekmeleg hagyományőrzés és a mindez ellen lázadó fiatalok forrófejűsége a meghatározó családi erőterek. S a fordulatos történetből kiderül: nem merül addigra feledésbe a nagypolitika boszorkánykonyhája - vagy éppen a terrorizmus sem. A szerző ezt írja minderről: az ember “csodálatos, de egyszersmind furcsa, félelmetes és utálatos is. Az embertől minden kitelik a legvadabb embertelenségtől a legnemesebb szentségig, s éppen ezáltal igazán félelmetes – néha azt gondolom, nincs nála semmi félelmetesebb. És mégis, a félelmeket le kell győzni ahhoz, hogy élni tudjunk, mert igazi élet csak közösségben van – mégpedig, paradox módon, éppen ezek által a félelmetes emberek által alkotott közösségben.”

Ennek a könyvnek a szokásostól eltérően nagyon erős közösségi bázisa van. Szinte szülőhelye a világháló, ahol egy közösség folyamatos figyelme követte az ötletnek művé növekedését. Egyikük ezt üzente társainak: “Nem írtam meg a saját könyvemet, és ez a szép, megálmodott világ mintha mindörökké elveszett volna …egészen addig, amíg meg nem kaptam a meghívót egy zárt csoportba, ahol ezt a könyvet szigorú titoktartás mellett elolvashattam. A negyedik fejezet végén csak ültem, és néztem ki a fejemből. Sejtitek, miért… Saját világomat láttam oly tökéletesen, oly gyönyörűen kimunkálva, ahogy azt én nemhogy leírni, de még elképzelni sem tudtam soha.” A Csodaidők kötetei egy másik olvasóból ilyen kérdéseket csaltak elő: “Pótolhatja-e a tisztelet és az elfogadás a szeretetet? Megszabadulhat-e az ember véglegesen a múltjától? Kezdhet-e új életet, vagy csak a régit folytathatja másképp?” 

“Szívemből ajánlom mindenkinek a könyvet. Kölcsönkérni nem érdemes, a harmadik fejezet után az emberen úgyis kitör az őrület, hogy neki ebből saját példány kell, hogy újra és újra elolvassa akár az egészet, akár részeket. De vigyázat: a beszerzés napjára ne tervezzünk már semmit, és a családot és készítsük fel, hogy átmenetileg elérhetetlenek leszünk (még ha palacsintát akarnak enni, akkor is)” – írja a könyv egy újabb híve. – “Voltak fejezetek, amiket többször elolvastam egymás után, hogy ez nem lehet, ez nem történhet meg, nem teheti ezt ezzel a szerencsétlennel! És mindig rá kellett jönnöm, hogy de igen, de teheti, és az élet is megtenné, szívfájdalom és részlehajlás nélkül, és hogy pont ettől olyan nagyszerű ez az egész történet.”

(Raana Raas: Csodaidők – 1. kötet: Az ogfák vöröse. /Különös világ egy elképzelt jövőben/ Animus Kiadó, 2006.)