Ötszáz, bizony
- Nyilván emlékszik a premierre, de nem csodálkoznék, ha a részletek már feledésbe merültek volna...
- Szinte minden előttem van: a Videotonnal 1-0-ra nyertünk Fehérváron a Veszprém ellen, a gólt Máriási Zsolt rúgta az eredményjelző tábla felőli kapuba, és lövése nyomán a labda átment a hálón. Mondjam az összeállítást is?
- Inkább az akkori érzéseit idézze fel!
- Boldog voltam, amiért betettek az egybe, és bizonyosan nem gondoltam rá, hogy 499 meccs még hiányzik...
- Mióta foglalkoztatja az 500?
- Most már, ha tehetném, utólag beszélnék róla, mert nagyon nem szeretném, ha az utolsó pillanatokban jönne közbe valami.
- Eddig rendben ment, nem igaz?
- Nem panaszkodhatom, hiszen általában olyan csapatokban futballozhattam, amelyeknél viszonylagos stabilitás uralkodott. Ezzel együtt rengeteg viszontagságom volt, mert a mi generációnk mindenekelőtt a körülményekkel küzdött. Csank János jól mondta nemrégiben: a legújabb kori magyar labdarúgás nagyrészt becsapott játékosokból áll.
- Lehet, hogy a mezőny, és lehet, hogy a rutin teszi - vagy egyszerre mindkettő -, de önt az utóbbi időben a hazai pályákon ritkán csapják be...
- Maradjunk annyiban: örömmel futballozom, mert ma már tényleg passzióból játszom. Ami szomorú: a jelenlegi magyar futballt egyébként is nehéz másképp felfogni, mint amatőrök társaságát. Ám szép éveket töltöttem az MTK-nál, amelynek tagjaként bajnoki címet nyertem, továbbá három Magyar Kupa-győzelmet értem el, és szerettem a Diósgyőrt, mert Miskolc a szülővárosom. Jelzem, most is otthon vagyok, mivel 2000 óta Fehérváron lakom. S jól éreztem magam a szigeten...
- Milyen szigeten?
- Siófokon. Akkor az az volt. Egyetlen ember, Borsos Attila forgott a csapat körül, aztán a stábhoz tartozott Csertői Aurél edző és a maszszőr. Meg én, mint másodtréner és játékos... Minimális költségvetéssel működtünk, úgy festettünk, akár egy baráti kompánia; ehhez képest az élmezőnyhöz tartoztunk.
- A válogatottal kapcsolatban viszont csak azt emlegetheti: egy híján húsz...
- A szerepléseim száma alapján. Mert nekem a címeres mezzel is szerencsém volt, hiszen az 1998-as vb selejtezőin másodikak lettünk, ami az utóbbi két évtizedben máskor nem fordult elő. Igaz, a pótselejtező első mérkőzésén 7-1-re kikaptunk a jugoszlávoktól, ám azon a találkozón kerettag sem voltam. No, nem ezért lett K. O... Már csak azért sem, mert a visszavágóra meghívtak, és Belgrádban 5-0-ás vereséget szenvedtünk. Bár ott sem jártam a legrosszabbul, mert nem engem bíztak meg a mesternégyesig jutó Mijatovics őrzésével...
- Visszatérve a mához, illetve a holnaphoz: ha így halad, átugorja az öregfiú-kategóriát, s csak a negyvenöt éven felüliek old boys-bajnokságában játszik majd újra újoncként!
- Az a tapasztalatom, hogy hirtelen jön, amikor feladja a szervezet, és az embernek abba kell hagynia.
- Mondja ezt tizenhét év után?
- Az lett volna a furcsa, ha az elsőt követően jut ilyesmi az eszembe...
