Ciprus nagyobb szigort követel

A török-EU tárgyalások körüli vita nem lanyhul. A ciprusiak vétóval fenyegetőznek, ha az unió nem léptet életbe szigorúbb intézkedéseket.

 

 

 

A ciprusi kormány elégtelennek tartja az európai bizottsági döntést, amellyel szerdán felfüggesztették a nyolc tárgyalási fejezettel kapcsolatos megbeszéléseket. Csütörtökön azzal álltak elő, hogy vétózni fognak, ha az Európai Unió nem állít fel időhatárt, amelyen belül Ankarának alkalmazkodnia kell az előíráshoz. A tárgyalások egy részét azért függesztette fel Brüsszel, mert a török kormány vonakodik megnyitni kikötőit és repülőtereit a görög Ciprusról érkező hajók, repülőgépek előtt.

Az európai lapok egy része máris válságról, szakításról adott jelentést szalagcímeiben, és hisztérikusan kommentálták azt is, hogy a török államfő nem írt alá egy olyan törvényt, amelyet korábban EU-követelésre fogadott el az ankarai parlament. Törökországban viszont szinte megkönynyebbüléssel fogadták a hírt. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök - jelentette a Reuters - azt mondta, hogy a lépés nem jelent valódi tárgyalási szünetet, és azt ígérte, hogy folytatja a politikai reformokat.

A ciprusi fellépés arra irányul, hogy ne nyithassanak új tárgyalási fejezeteket, amíg a kikötőnyitási feltételt nem teljesítik a törökök. Ezt követelte Elmar Brok az Európai Parlament tekintélyes CDU-s képviselője is. Az EU-tagállamok megosztottsága törökügyekben tehát tovább tart: a britek, spanyolok a tárgyalások folytatását akarják, míg Németország és Franciaország legszívesebben leállítaná a teljes közeledési folyamatot.

Az egész ügynek továbbra is több olvasata van. A török kormány ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor nyitja meg kikötőit, ha az unió felszámolja, vagy megszünteti a ciprusi török fiókállammal szembeni teljes blokádot. Ankarai kommentátorok szerint ezt az EU már két éve megígérte. A török kormány a kérdésben aligha tesz engedményeket: a jövőre rendezendő választásokon ez az ügy a nacionalistákat segítené hatalomba. Elképzelhető, hogy a helyzet egészen 2008-ig tart majd. Akkor lesz elnökválasztás Ciprus görög részén, és ez módosíthat a nicosiai élesen elutasító állásponton.

A törökök unióbarátsága mindenesetre negyven százalék alá süllyedt. A török kormányok azonban nem fordíthatnak sértődötten hátat az EU-nak - nyilatkozta Cengiz Aktar professzor, az isztambuli Bahcesehir Egyetem Európa-kutató Központjának igazgatója. "Hová forduljunk? A háborúzó Közel-Kelethez? A török kormány semmiképpen sem mond le az EU-tagságról. De létezik egy valós veszély: Törökországban egy ideje növekszik a nacionalizmus, az idegengyűlölet, a befelé fordulás. A tárgyalások felfüggesztése a nacionalistáknak kedvez. Ha a dolgok így folytatódnak, minden bekövetkezhet, még az is, hogy szakítunk Európával" - mondta a sajtónak a kutató.

Kéz a kézben a katolikus egyházfõ és az ortodox kereszténység szellemi vezetõje. XVI. Benedek és I. Bartolomaiosz tegnap Isztambulban egyetértett abban, hogy az EU-csatlakozás feltétele a vallásszabadság érvényesülése
Kéz a kézben a katolikus egyházfõ és az ortodox kereszténység szellemi vezetõje. XVI. Benedek és I. Bartolomaiosz tegnap Isztambulban egyetértett abban, hogy az EU-csatlakozás feltétele a vallásszabadság érvényesülése
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.