Megfizetnek a parkolásért

Egy évre visszamenőleg is kéri az V. kerület a parkolási díjat azoktól az intézményektől, amelyek illegálisan foglalják a közterületet maguk vagy ügyfeleik autója számára - mondt lapunknka Rogán Antal polgármester.

Egyszerűen érthetetlen és igazságtalan, hogy az "átlag" embereknek fizetniük kell a várakozásért, néhány intézménynél pedig alanyi jognak tekintik az ingyen várakozást, s akár száz autónyi helyet is lefoglaltak egykor maguknak - szögezte le a Belváros vezetője.

Pedig a tucatnyi érintett intézmény illetékese nem most hall először a fizetési kötelezettségről, 2006. január elsejétől él az a rendelet, amely megszünteti a kiváltságokat. A szükséges területeket azonban meg lehet váltani - parkolóhelyenként egy évre 600 ezer forint -, az erre szóló szerződést tavaly ez év elején meg is kapták az illetékesek, ám néhány kivételtől eltekintve válaszra sem méltatták. Van több olyan intézmény is azonban - például az Apeh -, amelyik nemcsak elfogadta a szerződést, hanem ki is fizeti a parkolás díját.

A legnagyobb adós az Országgyűlés Hivatala, amely száznál több autónak való helyet foglalt le magának, ingyen. Hasonlóan jártak el a Képviselői Irodaházban - közismerten Fehérházban - is, ahol száznál több helyet foglaltak el az épületben dolgozók számára, szintén ingyen. Egyelőre még innen sem küldték vissza az aláírt szerződést.

Rogán Antal úgy számolt, hogy ha a tucatnyi kivételezett intézmény is fizet a jövőben, évente mintegy százmillió forint pluszbevétele lesz a kerületnek. A polgármester azonban azt is elvárja, hogy visszamenőleg is egyenlítsék ki a parkolási helyekért járó díjat. A számlát és a helyzetet is december 31-ig kell rendezni, s ott, ahol ezt nem teszik meg, az önkormányzat elbontja az intézmények illegálisan kihelyezett sorompóit és az idegen autók megállását tiltó tábláit is, a területre pedig parkolóórákat állíttat. Rogán ugyanis úgy véli, hogy ha nincs pénze valamelyik hivatalnak erre, akkor használjon kevesebb parkolót, éppen csak annyit, amennyit meg tud váltani. Alkudni viszont nem lehet - jelentette ki, arra utalva, hogy a napokban az egyik nagy intézményből jelezték, méltányosabb tarifát szeretnének. - Ezt polgármesterként nem engedhetem - jelentette ki -, hiszen a díjszabás egységes, s mindenkire nézve kötelező. A visszamenőleges behajtásról Rogán azt mondta, amelyik intézmény nem fizeti ki a jogszabály érvénybe lépése óta eltelt egyéves díjat, azzal a bíróság előtt rendezik majd a vitát.

Az érintett hivatalokban azzal védekezhetnek, hogy nem önként, hanem egy korábbi kerületi döntés értelmében élnek a kivételezett helyzettel. Erről ugyanis úgy öt évvel ezelőtt, még a fideszes Karsai Károly polgármestersége idején döntött az akkor baloldali többségű testület. Ezt a helyzetet örökölte az őt követő Steiner Pál (MSZP) is. Karsai - aki jelenleg a kerületi fejlesztésekért felelős alpolgármester - elmondta, hogy az akkori rendeletben éppen a méltányosság volt a legvitatottabb kérdés, ám a többségben lévő politikusok megszavazták az intézményeknek az ingyenességet. A rendszer azonban úgy igazságos, hogy fizessen mindenki mondta. A kerület új vezetése azzal kezdte a rendelet betartatását, hogy maga is megszüntette az önkormányzat előtt kijelölt ingyenes parkolót és csak azt a négy helyet hagyta meg, amely valóban alanyi jogon jár a főhatóságoknak. Ezt bármelyik másik közintézmény is megteheti - mondta.

Rogán Antal
Rogán Antal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.