Horváth Anita csattogtatja karikás ostorát Kakasd főutcáján. A törékeny, szőke lány azt mondja: olyan kormányra van szükség, amelyik nagyobb hangsúlyt helyez a magyar nemzet érdekeire. Kérdezem tőle, hogy mit tenne az általa áhított kormány. A választ már Kiss Balázstól kapom. A 30 éves, szakállas férfi úgy véli: a magyar kormánynak nem kellene mindenben fejet hajtania az unió előtt.

- Mi szükség van arra, hogy egy kicsi boltnak két ajtaja legyen? - kérdi tőlem Kiss Balázs. - Mert az unió akarja? Működik az a bolt egy ajtóval is! Mégis kötelezővé tették.

- Ha a kisboltoknak újra csak egy ajtajuk lenne, akkor azzal megőriznénk nemzeti tartásunkat?

- Na, jó, ez csak egy példa volt arra, hogy mindenben az uniónak akarunk tetszeni, és nem tudjuk megvédeni az érdekeinket - hangzik a válasz.

Kiss Balázs amúgy 11 kecske, 13 mangalica és nyolc hektár föld gazdájaként igyekszik új alapra helyezni életét. A férfi három éve könyvesboltot nyitott Szekszárdon, Szkítia néven, s az üzletnek átfogó kínálata volt szélsőjobbos és antiszemita kiadványokból. Kiss Balázs hozzáteszi, hogy volt ott másfajta irodalom is, ám azt a férfi elismeri, hogy a Szkítiába járó közönség nem Móricz Zsigmond vagy Kertész Imre művei miatt látogatta a boltot. Igaz, nem eléggé, mert a bolt tönkrement, és Kiss Balázs váltani kényszerült. A férfi azt mondja, hogy ha állatállományát megduplázza, akkor megélhetése biztosított lesz. Kiss Balázs később szóba hozza a termőföld dolgát:

- Miért engedjük meg a külföldieknek, hogy vegyenek a magyar földből?

- Majd csak 2011-től vehetnek - jegyzem meg.

- Akkor se vehessenek! Soha ne vehessenek! Az a mienk!

- Mi is vehetünk az unió más országaiban földet.

- Én nem veszek tőlük, nekem nem kell az ő földjük! - rázza a fejét a férfi.

Megemlítem, hogy az unióba Magyarország akart belépni, nem az unió könyörgött nekünk. Tudtuk már akkor is, hogy az unióban szabadon áramlik a tőke, az áru, a gondolat - most akkor mégsem kérünk ebből? Szavaim hatástalanok. Ezt a kitartó csapatot nem lehet megingatni efféle érvekkel. Ők már szeptember 17-e, vagyis a kormányfő őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta minden este tüntetnek Szekszárd centrumában. Eleinte majd félezren követelték Gyurcsány Ferenc távozását, mostanra másfél-kétszázra csökkent a résztvevők száma.

Hetente egyszer-kétszer a szekszárdi demonstrálók meglátogatják a közeli településeket: ezeknek a politikai utazó cirkuszoknak - magyarosan nevezzük "ródsók"-nak - a fő szervezője Horváth Anita. Az egyik vagyonvédelmi cégnél humánpolitikai munkakörben dolgozó huszonéves lány állítja: a Gyurcsány távozását követelő szekszárdiak nem tagjai se pártnak, se civil szervezetnek.

- Hétköznapi emberek vagyunk - mondja -, akiknek elegünk lett a mai politikusokból. Mindegyikükből elegünk van!

De - mint szavaikból kiderül - főleg Gyurcsányból. Ha a kormány nem távozik, a szekszárdiak sem távoznak a Garay térről, és persze nem szoknak le arról sem, hogy néha felkeressék a tolnai városokat és falvakat. Most éppen Kakasdot. A húsz járműből álló, szekszárdi konvoj a 6-os főúton negyvennel haladva délután négykor éri el a megyeszékhelytől 15 kilométerre lévő falut. A rendőri felvezetéssel araszoló, magyar és árpádsávos zászlókat lobogtató oszlop leparkol az útpadkán a település centrumában. Amint ez megtörténik, a konvoj mögött összesereglett, tucatnyi jármű vezetője megkönnyebbülten hajt tovább. Az elgördülő autók sofőrjei és utasai általában közönyösen nézik a demonstrálókat, néhányan viszont dudálással és integetéssel jelzik szimpátiájukat. Csak egy kisbusz vezetője boldogtalan:

- Mikor mentek már haza? - kiáltja oda a tüntetőknek, de a hangja inkább gúnyos, mint haragos.

A demonstrálók szeme se rebben, ők csak teszik a dolgukat: autóik mellett állva lengetik zászlóikat, hárman meg karikás ostort pattogtatnak.

Közben egy hangszóró hazafias dalokat harsog. A kakasdiakat nem dúlja fel az alkonyi rendezvény: néhányan szóba elegyednek ugyan a tüntetőkkel, a többség azonban siet a dolgára. A demonstrálók maguk között ugyanazokról a témákról beszélgetnek két és fél hónapja.

- Új alkotmány kell! - véli az 53 éves borász, az öt hektár szőlőt művelő Halmosi József. - Ezt a mostani alkotmányt az oroszoktól kaptuk, toldozott-foldozott, elég volt belőle.

Vitázom vele arról, hogy azt a 49-es alkotmányt már modernizálták, s arra kérem, idézzen a mostani alaptörvényből egyetlen mondatot, ami korszerűtlen, és gátja a jogbiztonságnak vagy a fejlődésnek. A kadarkájára büszke borász elbizonytalanodik:

- Én ennyire nem ismerem az alkotmányt. De azt mondják a pesti tüntetők, hogy a régi alkotmányt kellene visszaállítani, a háború előttit meg a Szent Korona-tant.

- Mitől lenne a régi alkotmány jobb, mint a mai?

- Nem tudom. Akik értenek hozzá, azt mondják, hogy az jelentené a folyamatosságot.

- Nem kell ez a mostani alkotmány! - érkezik Halmosi mellé erősítésnek Csúcs Endre nyugdíjas keramikus. - Ki kell dobni az egészet!

- Mi a rossz benne?

- Ne tőlem kérdezze, én csak egy 62 éves keramikus vagyok.

Este fél hétkor a szekszárdi demonstrálók visszaszállnak autóikba. A konvoj elindul, de előbb tesz egy kört Kakasdon. A dudaszó lehúzott redőnyű házfalakról verődik vissza. Az egyik porta kapujában középkorú, overallos férfi integet az elhaladóknak. A rendőrautóval felvezetett kocsisor visszakanyarodik a 6-osra, aztán a szitáló köd elnyeli a konvojt.

Újra csönd van Kakasdon.

Dudaszó a Szent Korona-tanért