A Mikropakk központja ráadásul nem is közvetlenül a Jászberényi út mellett áll, hanem kicsit beljebb - végképp érthetetlen, hogyan is találkoztak össze végül a híres belvárosi építésszel. A világ azonban olykor kerekebb, mint elsőre tűnik - egyrészt ez a műanyaggyártó nem egyszerűen csak egy cég a szakmából, másrészt a pletykák szerint a véletlenül megtalált építész, Turányi Gábor is legalább annyira mutatkozott érdekeltnek, mint fordítva. Ez az ipari építészet ugyanis többé-kevésbé szűz terület még Magyarországon, mármint abban az értelemben, amikor nem megélhetési bűnözés vagy bizonyos légköbméter-mennyiség lélektelen körbefalazása a döntő szempont. Most nem feltétel nélküli lelkendezés fog következni: a Turányi-féle csapat (Stein Zoltán tervező és Takács Nóra belsőépítész) üzemépülete nem lesz hegycsúcs a magyar építészetben, viszont olyan minta a korrekt igényességre, amit tanítani kellene. Nem kizárólag csak himnusza a sikeres középvállalkozás nagyszerűségének, ugyanakkor nem hiányzik belőle az önbizalom kifejeződése sem, van benne geg, a cégreprezentáció mégis egészséges keretek között marad, sőt annak igazán funkcionális és innovatív változatát mutatja meg. Ez a funkcionális őszinteség már-már puritán, de a reprezentáció nem terjeszkedik túl a homlokzaton, és láthatóan senki nem akarta az úgymond elegánsabb irodák mögött szégyenlősen elrejteni az üzemet.

A Mikropakk ugyanis abból a korábbi kényszerből formált üzleti sikert, hogy egyszerre foglalkozott műanyag-feldolgozással (egészen egyszerűen fröccsöntéssel) és az ehhez szükséges szerszámgépek elkészítésével. Lassan tíz éve lesz, hogy megvették itt az egykori Budapesti Lakásépítő Vállalat asztalosüzemét, majd némi erőgyűjtés után a földszintes, könnyűszerkezetes csarnok mellett nekiálltak az új központi épületnek. A céget a saját szerszámgépgyártás teszi különlegessé, ugyanis ezzel olyan munkákat is el tudnak vállalni, amilyeneket más nem - a csomagolóanyagok, a kozmetikai flakonok és a gyógyszerfiolák mellett olyan precíziós alkatrészeket képesek elkészíteni, ahol a hibahatár már nem milliméterekben, de tizedmilliméterekben sem mérhető. Így kerültek üzleti kapcsolatba például az egyik európai acélmulti német vállalatával, amely többek között alumíniumból hajlított tetőszerkezeteket és homlokzatborításokat gyárt - és akkor annak, aki a képre pillant, megint kerekebb lesz a világ. Igen, onnan a főhomlokzat lendületesen gömbölyded sonka- vagy hajszárítóprofilja. Mindez természetesen a hajlékonyságra utal, de egyáltalán nem szájba rágva. A bal oldalon rögtön ki is egyensúlyozzák a tervezők egy kis szögletességgel, geg és kontraszt, egymáson elcsúsztatott felületek, egyik oldalon a fehér vakolat, mellette a hajlékony alucsillogás adja ki a fogadókép teljességét. Ide, a bejárati frontba kerültek az irodák a lépcsőházzal: mindenfelől jól átlátható, háromszintes nyitott belső tér, amelyet a lépcsők vonala és a vizesblokk egyetlen függőleges hasábba foglalt tömbje ural. Nincs semmi különösebb flanc, a sötét betonpadló már az üzemet előlegezi, a világos faburkolatok és a sok üveg viszont ellensúlyozni is próbálják, nyilvánvaló törekvés a transzparencia, az előtérből még az üvegfallal megnyitott tárgyalókba is belátni.

Hátul pedig az üzem és a raktárak: az a bizonyos sonkaív itt is végigkísér, hogy az üzem felső szintjén a szintkülönbség még néhány felülvilágító ablaknak is hagyjon helyet. Ez csupán egy új ipari épület, ugyanakkor referencia is a cégről, olyan névjegy, amely nálunk még nincs szokásban.

Lendületesen gömbölyded sonka - vagy hajszárítóprofil