Egy fontos költőnk rádióriportban vallott például arról, hogy az ihlet leggyakrabban a zuhany alatt lepi meg. Néha háromnegyed órát is áll a rázúduló víz alatt, ahonnan sokszor törülközés nélkül szalad írni. Elmondta még, hogy átalánydíjat fizetnek a meleg vízért, hát hadd folyjon. Ez számára így van rendjén. Az is tehát, hogy a vízszámlával megfizetteti a ház talán kevésbé lírai többi lakójával a versek árát.

A szabad demokraták számára meg úgy volt jó, hogy kieresszenek a nyugdíjkasszából Kóka János kicsit kincstárinak tetsző becslése szerint kevesebb mint 30 milliárd forintot a következő hat évre, más - szocialista irányítású - minisztériumból származó számítások szerint viszont százötvenmilliárdot. Elzuhanyozzák. A vers ettől még lehet, hogy szép lesz. De ha egy szocialista képviselő eltalálja azt a gombot, amit meg akart nyomni, akkor a harminc-százötvenmilliárd most a másik oldalon van. Vagy: ha a Fidesz nem veszi észre, hogy az SZDSZ javaslatának érintés nélküli átvételével egymásnak ugraszthatja a koalíciós feleket, a harminc-százötvenmilliárd megint csak nem ott van, ahol most. Ettől még lehet, hogy hasznos helyre került, csak az nem lehetséges, hogy ideális módon. Pedig remélhetnénk, hogy ekkora összegek felett megfontoltan diszponálnak, de ha már nem, legalább olyan biztosan meg tudják különböztetni az igen és a nem gombot, mint a zuhanyon a hideg, illetve a meleg víz csapját - egyébként is piros-kék.

Lassan egyetlen biztos pont maradt meg, az, hogy a Fidesz nem beszélget Gyurcsánnyal, de az ésszerűséghez ez még kevés.

Különösen így, hogy az alaphelyzet életidegen. Mindkét kormánypárt a győztes választás után elnököt cserél, ráadásul ugyanakkor, miközben a vesztesek - a Fidesztől az MDF-en át a Miép-en keresztül a Munkáspártig - hatalmi struktúrája diadalittasan betonbiztos. Egyetlen vesztes párt elnökének a pozíciója sem rendült meg. Eközben az uniós ezermilliárdokról és a jövő évi, drámai felhangoktól sem mentes költségvetésről úgy kell dönteni a kormánypártoknak, hogy a liberálisoknál közben elnökválasztási és identitáskampány van, a másik oldalon pedig a kormányfő és stábja próbálgatja, hogy mi az, ami még nem zavarja ki az embereket újra az utcára. A hideg komoly politikai szövetséges ugyan, de tudják, erejét nem csak a globális felmelegedés miatt nem szerencsés túlbecsülni.

A szocialisták vannak nehezebb helyzetben. Az egészségügy átalakításának valamennyi népszerűtlen törvényét fegyelmezetten megszavazták a liberálisoknak, mehet a vizitdíj, az ápolási díj, dühönghetnek kamaráik romjain az orvosok és a gyógyszerészek, indíthatják píárcsapataikat a megsarcolt gyógyszergyárak. Jut a csapásokból nekik is. Cserébe a szabad demokraták félreértésből beszólnak a vatikáni törvény ügyében, beállnak vidáman vonatozni a Fidesszel a nyugdíjtörvény módosításánál, Demszky Gábor pedig a lehető legnagyobb nyilvánosságot keresve váratlanul megpróbálja kirakni a mezőre Gy. Németh Erzsébetet. Az egyensúly kedvéért mutatkozik egy szál Kökény Mihály-mondat arról, hogy óvatosabban a több-biztosítós modellel. Eközben az MSZP a maga tárcáit rendszabályozgatja kicsit: szelídítgeti a tanárokat, békíti az egyházakat, és tűri a pofonokat. Állítólag ilyenkor is jót tesz egy ihletadó, borogató tus.