Kevesebben több területre

Három jelentős természetvédő szervezet - Magyar Természetvédők Szövetsége, Védegylet, WWF Magyarország - aggódva figyeli az állami természetvédelemben zajló változásokat, az elbocsátásokat és az őrségi nemzeti parki igazgatóság felszámolását.

 

 

 

A nemzeti parkok az elmúlt időszakban évente mintegy ötmilliárd forinttal gazdálkodtak, melynek egy részét maguk termelték meg. Jövőre várhatóan 600 millióval csökken a központi támogatás. Ezt a hatszázmilliót a parkoknak kell kigazdálkodniuk, ami legalábbis kétségesnek tűnik. A zöldeket azonban főleg a jelentős létszámleépítés aggasztja.

"A közelmúltban 80 fővel csökkentették a létszámot a nemzeti parkoknál, míg a közeli napokban újabb 100 főt építenek le. Ez összességében mintegy 20 százalékos leépítést jelent" - állítja Schmuck Erzsébet, a Magyar Természetvédők Szövetsége társelnöke, aki szerint ez éppen az ellentétes irányba mutat azzal, amit az unió a természetvédelem és a biológiai sokféleség megőrzése terén elvár a tagállamaitól.

A természetvédők azt sem értik, hogy miért kell felszámolni a 2002-ben létrehozott Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságát, amelynek feladatait a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága veszi át. (A védett őrségi területek egy része a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz kerül.) "Volt nemzeti parki vezetőként elengedhetetlennek tartom, hogy egy nemzeti parknak saját szellemisége, költségvetése és vezetése legyen" - mondta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója.

A természetvédők az önállóság felszámolását átgondolatlan döntésnek tartják, amelyet nem indokol, hogy ezzel évente 7-8 millió forint takarítható meg. A döntésnek jóval több a negatív vonatkozása. A nemzeti park az alapfeladatok mellett ellátta az őrségi mező-és erdőgazdálkodók szaktanácsadását, összefogta az egyéni gazdálkodókat. Uniós és hazai pályázatok vezetőjeként, civilekkel és önkormányzatokkal együttműködve több százmillió forintot vitt a térségbe. Csopakról, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park központjából csak pluszköltségekkel lehet ilyen sikereket elérni.

"Félő, hogy átfogó koncepció hiányában hasonló, a szakmával nem egyeztetett ad hoc döntések szabják ezentúl meg a természetvédelem intézményrendszerének sorsát" - mondta Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője, aki szerint a védett területek megóvása is veszélybe kerülhet. A Nature-2000 területekkel megkétszereződött a hazai védett területek nagysága, amelyet, úgy tűnik, jóval kevesebb embernek kell megóvnia.

Az őrségi nemzeti park helyi tevékenységében semmiféle változás nem lesz, minden a korábbi gyakorlat szerint halad, de reményeink szerint nagyobb lendülettel - tájékoztatta lapunkat Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára. Ezt a tárcánál attól várják, hogy egy nagyobb intézmény keretében több specialista tevékenykedik, akiknek a tudása eddig hiányzott az Őrségből. Szó sincs arról, hogy Csopakról látnák el az őrségi feladatokat, arról meg még kevésbé, hogy ezzel spórolni szeretnének. Egyszerűen arról van szó, hogy túl kicsi az intézmény az önállósághoz. Másutt is változtatnak a nemzeti parki feladatellátáson, mert például a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága kezeli az ország 36 tájvédelmi körzetének egyharmadát. Ebből kettőt átcsoportosítanak az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságához, mert a bükkinek ennyi túl sok.

A szaktudás hiányzott?
A szaktudás hiányzott?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.