Egyelőre senki nem enged

Demszky ragaszkodik ahhoz, hogy Gy. Némethet nem akarja helyettesnek, az MSZP pedig ragaszkodik Gy. Némethez, hiába egyeztettek a felek, az álláspontok nem közeledtek. Ma nem választanak főpolgármester-helyetteseket.

Szemernyit sem közeledtek a tegnapi egyeztetésen a fővárosi koalíciós pártok álláspontjai; Demszky Gábor továbbra is bárkit elfogad humánpolitikai helyettesének, kivéve Gy. Németh Erzsébetet, a szocialisták viszont rajta kívül egyelőre nem hajlandók mást jelölni. A kormánypártok mindazonáltal "politikai értelemben" megkötöttnek tekintik a koalíciót.

Közösen akarjuk vezetni a várost, mint ahogyan Demszky Gábor is közös főpolgármester-jelöltként nyert a választásokon - mondta lapunknak az egyeztetés után Steiner Pál, a fővárosi MSZP-frakció vezetője. Érdeklődésünkre közölte: Gy. Némethen kívül nem gondolkodnak más jelöltön. Steiner szerint kizárólag Demszky tudja megoldani a helyzetet, a főpolgármesternek kell megfelelő javaslatot előterjesztenie.

A Fidesz-frakció szóvivője, Szűcs-Somlyó Mária tegnap azt mondta: a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport és a KDNP-frakció támogathatónak tartja Gy. Némethet, akit meg is szavaznának főpolgármester-helyettesnek.

A főpolgármester továbbra is kénytelen lesz helyettesek nélkül dolgozni; a Fővárosi Közgyűlés a koalíciós pártok nézetkülönbsége miatt ma biztosan nem választ főpolgármester-helyetteseket, így a városatyák továbbra is mulasztásos törvénysértést követnek el. (A jogszabály szerint a helyetteseket az októberi alakuló ülésen kellett volna megválasztani.) Dönthet a közgyűlés viszont egy újabb bizottság, az összevont pénzügyi és közbeszerzési megalakításáról, amelyet az MSZP-s Tüttő Kata vezethet.

A humánpolitikai főpolgármester-helyettesről a jövő héten folytatják az egyeztetéseket a kormánypártok. Információink szerint Demszky elfogadhatónak tartaná, ha a szocialisták Gy. Németh helyett Horváth Csabát, a II. kerület volt polgármesterét jelölnék. (Steiner felvetésünkre határozottan tagadta, hogy gondolkodnának Horváth jelölésén.)

A városháza ügyeit ismerők állítják: az egész jelölési hercehurca tétje az MSZP két szárnya közötti belháború kimenetele. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válása óta ugyanis egyre nagyobb teret követel a fővárosi MSZP-ben a befolyásos vállalkozók, valamint egykori és jelenlegi polgármesterek köre, a Gy. Németh által vezetett "régiekkel" szemben. Demszky a mostani ultimátummal tulajdonképpen az a fővárosi "ifjútörököket" segíti, akiknek egyik legbefolyásosabb képviselője, a fővárosi politikában szinte ismeretlen Hagyó Miklós különösebb vita nélkül lehet városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.

Demszky Gábor
Demszky Gábor
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.