Phenjan tudja, hogy nyitnia kell
Az emberek hatvan százalékának azonban fogalma sincs róla, mi történik a határon túl, az ő tévéjük és rádiójuk csak az állami adókat fogja - nyilatkozta a Népszabadságnak John Lewis, a Stanford Egyetem professzora, aki csaknem két évtizede rendszeresen utazik a lapok címlapján gyakran szereplő, ám kevéssé ismert országba. Kim Dzsong Il észak-koreai vezető szerinte 2002 júliusában határozta el, hogy korlátozott pénzügyi és irányítási reformot hajt végre, de akkor közbejött a rakétaprogram és a nemzetközi szankciók.
- 2004 januárjában láttuk megjelenni a magánpiac első elemeit: kis kioszkokat az út szélén. Végignéztük a Tonc Il utcai piac növekedését, amiről most Phenjanban mindenki beszél. Először főleg külföldiek jártak oda, 2005 nyarán már koreaiaktól hemzsegett, sok száz, jellegzetes sárga, állami rendszámú autó parkolt a közelben - mondta az Ázsia-kutató. A két és fél milliós Phenjan külvárosában lévő piacra most naponta százezer ember jár ki, hétvégeken a másfélszerese. Az árak magasak, de úgy látszik, futja rá. Mindenki alkudozik, a piac ugyanolyan, mint Szöulban.
Lewis és kollégái találkoztak három egyetemi dékánnal, akikkel a menedzserképzésről beszélgettek. Észak-Korea már ötszáz diákot küldött külföldre a külkereskedelem tanulmányozására. A két Korea határán lévő demilitarizált övezet mellett lévő katonai körzet parancsnoka azt mondta az amerikaiaknak, hogy az atombomba elkészültével védve érzik magukat, és végre felgyorsíthatják a reformokat. A minisztériumi emberek szerint már nem a védelem az egyetlen prioritás, jut figyelem a könnyűiparra és a mezőgazdaságra is.
Értetlenül figyeli a profeszszor is, minderről miért nem ír a világsajtó. Lewis azt tartja néhány héttel ezelőtti, legutóbbi útja legfontosabb tapasztalatának, hogy a Kim által elhatározott reformokat az amerikai szankciók és a rezsim ideológusainak ellenzése miatt a vártnál lassabban vezették be, ám a folyamat most új lendületet kapott. A belső vitákról keveset tudni, legfeljebb a gazdasági és pártfolyóiratok sorai között olvasva lehet érzékelni, mi zajlik. A Szovjetunió felbomlásával a segélyek nélkül maradt észak-koreai gazdaság gyakorlatilag összeomlott, ugyanekkor óriási árvizek voltak, amelyeket szárazság követett. Mintegy kétmillió ember halt éhen, az akkor született gyermekek egész életükben viselik majd a kezdeti alultápláltság következményeit: sok 12 éves hét-nyolcnak látszik.
Mára viszont átalakították a mezőgazdasági termelést, megerősítették a gátakat és az energiahálózatot. Az ország szegény, de "normális" harmadik világbeli szintre jutott, nagyban függ Kínától és Dél-Koreától. Tudják, hogy nyitniuk kell a külvilág felé - Lewis szerint így függ össze az atomfegyverkezés, a szankciók és a hatoldalú tárgyalások ügye. Hosszú távú céljuk, amelyet alighanem komolyan is gondolnak, az Amerikával való stratégiai partnerség. Történelmi ellenségek veszik őket körül, amit nagyon szeretnének egy távoli baráttal kiegyensúlyozni.
Rövid távon a szankciókat szeretnék feloldatni, és stabilizálni akarják kapcsolataikat Kínával, illetve a régióval. Főleg a pénzügyi szankciók sújtják őket, mert még Kínával is akadoznak a tranzakciók, egy időre még az olajimport kereskedelmi alapon folyó része is leállt.
l Befejeződtek tegnap Pekingben az észak-koreai atomprogramról szóló tárgyalások amerikai és észak-koreai küldöttségvezetőjének megbeszélései. Christopher Hill külügyi államtitkár-helyettes, amerikai főtárgyaló elmondta: nem sikerült megállapodniuk abban, mikor újítsák fel a kérdésről a hatoldalú tárgyalásokat. (MTI)
