Demszky már két hete tudta

Demszky már két hete tudta, hogy vétót emel Gy. Németh helyettessége ellen. A Fidesz és a KDNP szerint ellenben az MSZP-s politikus jó helyettes volna. A koalíciós pártok a jövő héten tovább egyeztetnek.


"Amikor november 17-én eldöntöttem, hogy (a főpolgármester-helyettes) nem Gy. Németh Erzsébet lesz, tudtam, hogy nem fogjuk tudni november 30-áig lezárni a tárgyalásokat" - írja Demszky Gábor legfrissebb blogbejegyzésében. A főpolgármester hozzáteszi: korábban nem jelenthette be a Gy. Németh-re vonatkozó vétóját, mert "nem akartam megakasztani a személyi kérdéseknél jóval fontosabb ügyeket tárgyaló koalíciós tárgyalások menetét". 

Mint arról a beszámoltunk, 24 órával a koalíciós megállapodás tervezett aláírása előtt Demszky bejelentette: nem fogadja el Gy. Németh kulturális-oktatási helyettesé jelölését, a szocialistáktól pedig új jelöltet kér. Az MSZP-t meglepte a főpolgármesteri vétó, bár az nem volt ismeretlen, hogy Demszky nem elégedett Gy. Németh-tel. "Alig fél órával azután ugyanis, hogy az ünnepi közgyűlésben bejelentettem, a rákövetkező hétfőn aláírjuk a koalíciós megállapodást, Gy. Németh Erzsébet közölte, hogy elégedetlen a hatásköreivel, és nem vállalja az egészségügyi terület vezetésének felelősségét" - írja Demszky. A főpolgármester szerint ezen a szakterületen "a kormány végre komoly reformokra szánta el magát", Gy. Németh-ben pedig nem volna kellő bátorság vállalni a reformokat és az azokkal járó konfliktusokat. 

Demszky kitér arra is: a törvény nem véletlenül fogalmaz úgy, hogy helyetteseit a főpolgármester jelöli, a törvényalkotó azt akarta, hogy egy városvezetőnek joga legyen megválasztania a közvetlen munkatársait. A főpolgármester szerint a helyzet pont ugyanolyan, mint amiért Gyurcsány Ferenc kormányfő Magyar Bálint helyett Hiller István kultuszminiszteri kinevezéséhez ragaszkodott. 

Demszkyvel ellentétben a főváros két legnagyobb ellenzéki pártja, a Fidesz és a KDNP támogatni tudná Gy. Németh főpolgármester-helyettesé történő megválasztását. Szűcs-Somlyó Mária, a Fidesz-frakció szóvivője lapunknak azt mondta: megszavaznák a közgyűlésben Gy. Németh-et, akinek szerintük kellő rutinja van az önkormányzati munkában. Szűcs-Somlyó szerint ideje volna végre megválasztani a főpolgármester-helyetteseket, mert "állnak az ügyek" a városházán. 

Az MSZP és az SZDSZ ma délután újabb koalíciós egyeztetési fordulót tartott, ahol a pártok álláspontjai szemernyit sem közeledtek. Demszky ismét közölte, hogy bármelyik MSZP-st elfogadja jelöltnek, kivéve Gy. Németh-et, a szocialisták pedig tudatták, hogy nincs más jelöltjük. A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön ezért nem választ főpolgármester-helyetteseket (maradva a két hónapja tartó mulasztásos törvénysértésnél), csak a pénzügyi és közbeszerzési bizottságot alakítják meg. Az MSZP és az SZDSZ mindazonáltal megerősítette, hogy az egyetlen személyi kérdést leszámítva "politikai értelemben véve" megkötöttnek tekintik a koalíciót. Az egyeztetések jövő héten folytatódnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.