Szilvássy hatékonyabb támogatást ígér a határon túlra

A kormány célja szerint a Szülőföld Alapról szóló törvény módosítása a határon túli magyarok támogatását átláthatóbbá, hatékonyabbá és politikai befolyástól mentessé teszi - mondta Szilvásy György kancelláriaminiszter az előterjesztés parlamenti vitájában.

A Szülőföld Alap átalakításának eredményeként három szintű, egymástól szigorú összeférhetetlenségi szabályokkal elválasztott fórumrendszer jön létre - mondta expozéjában a miniszter. A rendszerben a politikai szintet, a korábbi tanács helyett, a regionális egyeztető fórum jelenti, ahol a magyarországi és a határon túli magyarok felelős vezetői egyeztetik évre-évre célokat.

A szakmai szintet a kollégiumok képviselik majd szakterületenként, a döntéshozatal tehát a felelős magyar tisztviselők kezében marad, míg a végrehajtás közvetlen politikai befolyástól mentesen az alapkezelő szervezetek kezében lesz - közölte Szilvásy György.

Mint mondta, a szervezeti átalakítások azt jelentik, hogy az Illyés Közalapítvány a Szülőföld Alapba, a Határon Túli Magyarok Oktatásáért Közalapítvány az Oktatásért Közalapítványba, az Új Kézfogás Közalapítvány pedig a határon túli magyarságot érintő gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési programok lebonyolítására létrehozott gazdasági társaságba, a Corvinus Zrt.-be olvadna be.

A miniszter szerint a közalapítványok vagyonát továbbra is az eredeti célokra fordítják majd, csak hatékonyabb szervezeti formában. Az átalakítás arra irányul, hogy a támogatási rendszer ne   egy szétapózott intézményi struktúra fenntartására fordítsa a források jelentős részét - tette hozzá.

Szilvásy György kijelentette: a Szülőföld Alapról szóló törvény módosítása nem jelenti a források csökkentését és nem érinti a szaktárcák határon túli célokra fordítandó előirányzatait sem. Hozzátette: az alapba kerülnek a nemzeti jelentőségű intézményekre szánt források, illetve bizonyos összeg a munkerőpiaci alapból is.

A törvény módosítása átláthatóbb és hatékonyabb támogatási rendszert, kiszámíthatóbb folyósítást, és a pártpolitikai befolyás csökkenését eredményezi - összegzett a miniszter.

Kékesi Tibor (MSZP) a költségvetési bizottság többségi véleményének előadója arról beszélt, hogy a határon túli magyarok támogatására a várható idei teljesítést és a jövő évi terveket összevetve 5-6 százalékos csökkenés tapasztalható jövőre, azonban az előterjesztők jelezték, hogy az elemi költségvetések elkészítésekor kiderülnek majd további források, amelyek most még nem láthatók.

Minden valószínűség szerint nagyjából 10 milliárd forintos támogatás áll majd a határon túliak számára elérhetővé, mint az idén - mondta a kormánypárti politikus.

Lengyel Zoltán (Fidesz), a bizottság kisebbségi véleményének előadója ugyanakkor azt mondta, "láthatatlan forrásokkal nem lehet kibökni a határon túliak szemét", és egyébként is baj, ha a rendszerben vannak nem látható pénzek. Az ellenzéki politikus szerint a módosítás rosszul előkészített és költségvetésileg nem megalapozott, ezért a Fidesz nem tudja támogatni.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a testület kisebbségi véleményét előadva azt kifogásolta, hogy a kormány nem egyeztette a határon túli magyar szervezetekkel a törvénymódosítást. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.