Kizárták a "feliratozókat" a kolozsvári egyetemről

Kizárta az oktatói testületből a kolozsvári egyetem (BBTE) az önálló magyar felsőoktatásért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökeit.

A BBTE szenátusa hétfő délelőtt meghozott határozatát azzal indokolta, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus "folyamatosan hazugságokat terjesztett az intézményről és az országról". Etnikumközi ellenséges magatartást gerjesztettek, azonkívül becsületsértő minősítéseket használtak az egyetem tanárait illetően ("javíthatatlan nacionalisták"), és az EU képviselőire ("szűk koncepció") vonatkozóan. Az egyetem közlése szerint a kizárás mellett szavazott a szenátus magyar tagjainak többsége, valamennyi német oktató és román tanár, valamint a judaisztikai programok irányítói. A 110 tagú testületben mindössze kilencen szavaztak a kizárás ellen, nyolc magyar és egy román oktató. Cristina Nistor, a BBTE szóvivője elmondta: a tegnapi szenátusi határozat végleges, az ellen fellebbezni az egyetemen nem lehet, s annak alapján a két oktatónak felbontják a munkaszerződését.

Hantz Péter a határozatot a BBTE "bakijának" minősítette: - Nem zavar a döntés. Egyébként sem a BBTE-től kapott fizetésből élek, hanem egy sor külföldi projektem és szerződésem van - nyilatkozta. Hozzátette, ha megengedik, továbbra is megtartja kurzusait a diákoknak - "szenvedélyből".

Kovács Lehel kifejtette: nem tudja, mit tesz a tantestületből való kizárás után, de előbb megvizsgálja, hogy mennyire törvényes a döntés. A BKB mindkét vezetője leszögezte: a szenátusi határozatot megtámadja a bíróságon.

A kizárást azzal indokolták, hogy a múlt hét szerdáján a BKB önhatalmúlag magyar feliratokat helyezett el a BBTE különböző épületeiben, amelyeket az egyetem emberei perceken belül eltávolítottak. A BKB akciója után a BBTE Hantz Péter ellen a rendőrségen büntetőjogi feljelentést tett. A BBTE hozzáállását a román sajtó is elítélte, megemlítve, hogy a szenátus már 2005-ben elhatározta, hogy az egyetemen található román feliratokat háromnyelvűekkel kell helyettesíteni. Egyed Emese professzor, az egyetem magyar irodalmi tanszékének vezetője a szenátusi ülést követően közölte: az ülés eredeti napirendjén nem szerepelt a kizárásról szóló határozattervezet megvitatása, azt Nicolae Bocsan rektor az ülés elején szavaztatta meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.