Budapest élelmezési központ lesz

Végleg eldőlt: Magyarországra költözik Rómából az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének európai központja. Mindez évi 150 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

 

 

 

 

Az előzetes várakozásoknak megfelelően döntött az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római tanácskozása: a szervezet Budapestre telepíti át Európáért és a közép-ázsiai térségért felelős központját, és a magyar fővárosban hozzák létre a szervezet új szolgáltató központját is.

Magyarország három éve lobbizik az új központ megszerzéséért - egy nemzetközi hivatal idetelepítése presztízst jelent az országnak. A FAO tanácsának szombati döntése tulajdonképpen az utolsó lépés volt - a magyar kormány már néhány hete hivatalos hozzájárulását is megadta az idetelepüléshez. A FAO főhadiszállása 1951 óta Rómában van, az áttelepülés híre - amely az ott dolgozók harmadát érinti, mintegy száz embert - a székház alkalmazottainak, a nonprofit szervezeteknek és az olasz kormánynak is nemtetszését váltotta ki. Budapesti központtal a FAO évi 4 millió dollárt takarít meg - ezt is a segélyezési programokra lehet fordítani. Budapest mellett szólt az 1996 óta itt működő Közép- és Kelet-európai Alregionális Hivatalának sikere is. Ám az olaszok szerint inkább arról volt szó, hogy a FAO-t 13 éve vezető Jacques Diouf szenegáli igazgató ezzel fizeti vissza egyes országok támogatását a 2006 januárjában kapott szavazatokért. Ekkor szerezte meg a harmadik hatéves mandátumát.

A római tanácskozás magyar küldöttségét - és a központ idetelepüléséről szóló tárgyalásokat - vezető Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára az MTI-nek azt mondta: Magyarország számára a FAO határozata azért nagy jelentőségű, mert a világélelmezési programok lebonyolításában meghatározó szerepe lesz azt követően, hogy ezek az intézmények Magyarországon működnek.

A szolgáltató központot 2007 szeptemberétől hoznák létre (8 nemzetközi és 86 magyar munkatárssal). Ez a FAO európai, közel-keleti és afrikai régiója, valamint a római központ részére végezne adminisztratív szolgáltatásokat (igazgatás, humánpolitika, pénzügy, utaztatás, beszerzések). A FAO emellett két másik központot is működtetne Bangkokban és Santiago de Chilében az időzónák eltérése miatt. A közös szolgáltató központ elhelyezésére új épületet kell keresni, ám az itt dolgozó 94 alkalmazottból 86 főt a FAO finanszírozna. Mindez az előzetes kalkulációk szerint mintegy 150 millió forintot venne igénybe a hazai költségvetésből, amihez hozzáadódik az átköltöztetés egyszeri, 200 millió forintra becsült költsége.

Kenyai kisfiú az ENSZ élelmiszersegély-zsákját vizsgálja. Kenyában hárommillió embert veszélyeztet az éhínség
Kenyai kisfiú az ENSZ élelmiszersegély-zsákját vizsgálja. Kenyában hárommillió embert veszélyeztet az éhínség
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.