Ne a belharcokra pazarolják az erejüket!
- Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének írt levelében világosan kiállt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett. Nyilván tudja, hogy a jobboldali magyar sajtó élesen támadta ezért. Ön talán kommunista?
- Egész életemben küzdöttem a kommunizmus és a szovjet birodalom ellen. Szemben álltam a hatalommal, amely nyomort és rombolást eredményezett. Az átlátható, nyílt társadalmat támogattam. Nem is gondolná, hogy a szüleim milyen szegények voltak. Egy ilyen fickó, mint én, elvileg nem is kaphatott volna esélyt az életben való boldogulásra. Az én időmben a dán jóléti társadalom még nem tartott ott, ahol ma. Talán a származásomból is fakad - és ezt üzenném Magyarországra -, hogy az összetartásban, minden társadalmi partner kiegyensúlyozott felelősségvállalásában hiszek. Építsük együtt a szociális Európát! Ne a belharcokra pazarolják az erejüket Magyarországon!
- Ön Martensszel együtt nem játszott-e szerepet a magyarországi megosztottságban?
- Martens úr a kormány ellen lázította a magyar ellenzéket, még pedig az önkormányzati választások eredménye alapján. Először is: a helyzet nem volt olyan egyértelmű, ahogy feltüntették. Másrészt: ha az is lett volna, mi köze a helyhatósági választások eredményének ahhoz, hogy valaki demokratikus választások eredményeként kormányozza az országot?
- Ugyanebben a levélben igen élesen bírálta Orbán Viktort. Van ennek bármi személyes vonatkozása?
- Nincs. Annyit állítottam, hogy nem hiszek a demokratikus határok átlépésében. Ezt alapvetőnek tartom. Még a csalódottság sem ragadhatja el annyira az embert, hogy figyelmen kívül hagyja a demokratikus választásokon született eredményt. Nem lehet "csak úgy" a helyi eredményeket az országos politikára rávetíteni. Ez sokkal bonyolultabb annál. A másik, amit Martensnek írt levelemben hangsúlyoztam: vigyázni kell, hogy az ember milyen csoporttal kiabál együtt!
- Beszéljünk Magyarországról, ahol 2002 óta szocialista-liberális koalíció irányít. Ön szerint mennyire volt nyitott e koalíció kezdetektől fogva a reformokra?
- Történelmi tapasztalat Európában, hogy egyszer csak irányt kell váltani, át kell állni a megfelelő pozícióra. Magyarország is ezzel szembesül: a megfelelő irányt követte-e az elmúlt tizenhat évben? Nem mondom, hogy könnyű lenne ezzel szembesülni. Ha viszont még öt évet várnának, nagyon nagy bajban lennének. Vagyis abszolút alapvető, s elkerülhetetlen a vita, ami most az önök országában folyik: hogyan lehet minden egyes állampolgár számára minél befogadóbb, jóléti társadalmat teremteni? Minél előbb a gyakorlatba lehet ültetni a reformokat, annál jobb az országuknak. Ha ebben bármit segíthetek, számíthatnak rám: az átlagpolgár és a kormány oldalán állok. Ne feledjék: ez az első kormányuk, amely igazán elkötelezte magát a reformok mellett. Tegyék végre félre a nézeteltéréseiket, tekintsenek a jövőbe, folytassanak párbeszédet! Ne azt kérdezzék, mit tehet az országuk önökért, hanem azt: mit tehetnek önök érte?
- Két hét múlva, Portóban tartják az ESZP kétévente esedékes kongresszusát, amelyen egyébként az ön elnöki újraválasztására lehet számítani. Mit jelent a meghirdetett "új szociális Európa", és milyen tanulságokat vonhatnak le ebből Magyarországon?
- Európának végérvényesen "új vonalvezetésre" van szüksége. Búcsút kell intenünk a növekvő társadalmi egyenlőtlenségeknek, a globalizációval lépést tartani nem tudó társadalmi csoportok kirekesztésének. Üdvözölnünk kell viszont azt az új irányvonalat, amelyben a magyarok, a németek, a spanyolok, azaz mindannyian a növekvő versenyhelyzet ellenére szociális biztonságot találunk, s egyúttal helyünket is megtaláljuk az új világrendben. Az új szociális Európa eszméje a modernizációról szól. Az, hogy a "szociális dömping" érvével egymást szorítjuk sarokba, csak rövid távon hozhat eredményt. Nem abban kell versenyeznünk, ki milyen mélyre mehet, hanem abban, ki milyen magasra. Elvégre az EU a világ legjobban teljesítő térsége szeretne lenni. Márpedig ehhez helyzetbe kell hoznunk az embereket. Nem arra kell összpontosítanunk, hogy ki kínálja a legalacsonyabb adókat a vállalatok számára, hanem abban, hogy ki ajánlja a legjobb képzettséget, az üzleti világnak pedig a legjobb versenyhelyzetet. Ami Magyarországot illeti, el kell ismerni: kiindulópontja eltérő az északi országokétól vagy éppen Németországétól. De én hiszek abban, hogy a huszonöt tagállam modernizációs útja menet közben azért találkozik. Mindenkinek jogai és kötelességei vannak. Így például az üzleti világnak az, hogy adóival hozzájáruljon a közszolgáltatások fenntartásához vagy munkavállalói képzéséhez, előrelépési lehetőségéhez. A munkavállaló egyik kötelessége pedig, hogy elfogadja a továbbképzési lehetőséget. A teljes foglalkoztatás ma már nem vágyálom, ha a megfelelő irányt követjük. Erre az északi országok a legjobb példák. Ha ezt Magyarországra akarja vonatkoztatni, igenis lehet működőképes közszférát fenntartani, de növelni kell a foglalkoztatás arányát. Mégpedig kétféle módon. Egyrészt reformokkal, másrészt gazdasági növekedéssel. Az Európai Bizottsággal és a neoliberális kormányokkal szemben mi azt hangsúlyozzuk: e kettőre egyszerre van szükség, mert előfeltételezik egymást. Dán miniszterelnökként is ezt az utat követtem. Világossá kell tennünk neoliberális ellenfeleink előtt: igenis készek vagyunk a reformra a baloldalon.
- Ma csak négy tagország éri el az Európai Unióban a 2010-re célként kitűzött 70 százalékos foglakoztatási arányt: Dánia, Hollandia, Nagy-Britannia és Svédország. A négyből hármat jobboldali kormány irányít. Magyarországon az egyik legalacsonyabb, 56,9 százalékos ez az arány.
- Dániában éppen az én kormányom hajtotta végre a reformokat, 14 százalékról négyre csökkentve a munkanélküliség arányát. Igaz, az utánam következő jobboldali kormány tovább ment az úton. Svédországban is hasonlóan ment ez végbe. Tudomásul kell venni: a munkahelyi biztonság ma már nem jelentheti azt, mint tegnap.
- Miniszterelnökként milyen nehézségekbe ütközött a reformok végrehajtásában?
- Én a szakszervezeti mozgalomból jövök. Természetesen azt kérdezték tőlem a kollégák, a szakszervezetiek: Poul, hogy teheted ezt velünk?
Rasmussen munkáscsaládban született, 1971-ben közgazdászdiplomát szerez. 1992 és 2002 között a dán szociáldemokraták vezetője. 1993 és 2001 között Dánia miniszterelnöke. 2004-től az Európai Parlament képviselője és az ESZP elnöke.
