A malmői járatra szállva hagyott itt bennünket ez a szép cigánylány, ment az anyjáékkal, akik azt mondták elutazás előtt, itt megélni rendesen nem lehet, évek óta nincs munkájuk, elegük van Magyarországból. A babát szorongató kislány szülei valószínűleg nem túloztak, gond lehetett náluk otthon a kenyérrel, a fűtésről és a játékokról most ne beszéljünk. Nehéz a cigányok élete, tudjuk mindahányan. Van, aki tesz ez ellen, és van, aki nagy ívben köp az egészre. Azt mondja, másoknak is nehéz az életük.

Nem mennék tovább ezen a nyomvonalon; nem vagyunk egyformák.

Inkább a kislány távozása miatti szomorúságomról szólnék. Már a reptéren is éreztem, nem a kislány romasága izgat, hanem az, hogy elmegy mellőlünk egy gyermek. Romaságának persze köze lehet ahhoz, hogy föltették a repülőre, de engem, aki hozzá képest vén ember vagyok, távozásának ténye lohasztott le. Méghozzá olyannyira, hogy a történet tényeitől eltekintve, már a reptéren, a magam felelősségét kezdtem firtatni. Mit tettem azért, hogy ennek a gyereknek ne kelljen innen elmennie?

Attól félek, hogy nem sokat.

A kislányt nézve Rozika jutott eszembe, aki a falunkban nőtt föl egy legendásan szegény cigány családban. Ám szépségének híre messzire eljutott. Így kellett történnie, mert egyszer - akár a mesében - érte jött a herceg fehér lovon egy ügyvéd alakjában. És úgy elvitte magával, hogy azóta az anyja se látta. A nagyvárosi ügyvéd úgy volt hajlandó elvenni azt a lányt, akinek ringó csípejét ifjúkorunkban sóvárogva bámultuk, hogy aláíratott vele egy papírt: soha többé a falujába vissza nem jöhet. A családjával pedig meg kell szakítania minden kapcsolatot. Rozika nagyságos asszony lett, méregdrága parfümmel fújja magát, és az anyjának küldözgetett képeslapok tanúsága szerint Saint Moritzban és a spanyol tengerparton nyaral.

Hogy jó-e neki ott, ahová került, vagy éjjelente pityeregve vágyja apját, anyját, testvéreit, nem tudni. Sejtésem éppenséggel lehet.

Van a mesének egy fájdalmasabb túloldala is. Nemrég megnéztem videón Sára Sándor Cigányok című - 1962-ben forgatott - dokumentumfilmjét. Sára szívszaggató képsoraival a korabeli közvélemény figyelmét szerette volna felhívni a cigánynyomor változatlanságára. Akkoriban szólaltatott meg elkeseredett falusi - azt hiszem, baranyai - cigányokat, amikor a technikai fejlődés az autó vagy a fürdőszoba formájában elérte a hétköznapi Magyarországot is. Sára képsorai sokkolták a "telepépítő" szocialista vezetőket - filmjét azon melegében be is tiltották. A Cigányok legfőbb üzenete az volt, hogy nincs munka, nincs ennivaló, a gyerekek pedig csak bámulnak, amikor elpöfög nagyapjuk és apjuk középkori állapotokat idéző viskója előtt egy Pannónia motorkerékpár.

A film legmegejtőbb jeleneteiben kisiskolás gyerekek olvassák föl vágyaikat tartalmazó fogalmazványaikat. A hatvanas évek elejének cigány gyerekei arról álmodtak, hogy ápolónők, kalauzok, ácsok, asztalosok, urambocsá' orvosok, rendőrök és katonák lesznek, ha "nagyok lesznek". De abban, ahogyan fölolvasták leveleiket, nem nehéz ráismerni József Attila libasültes "de szeretnék gazdag lenni" vágyálmára sem.

Rozika gazdag lett, annyi libasültet eszik, amennyi beléfér. A többieknek, köztük Sára mezítlábas cigány gyerekeinek ugyanez nyilván nem sikerülhetett. Nem lett belőlük orvos, ápolónő, katona vagy rendőr. Ellenben akadhat köztük olyan, aki negyven év elmúltával egy ködös csütörtöki napon fölszállt Ferihegyen a Malmőbe induló repülőjáratra.

És mondjuk annyit mondott a babáját szorongató kislányának: "Ne bámészkodj, szedd a lábad, megy a gép!"