Puskás Ferenc utolsó útja - három állomással

A MOB elnöke azt mondta, december 9-én az egész magyar nemzet vesz búcsút a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

"A nemzet halottját temetjük. Méltóságteljes, civilizált, békés megemlékezést szeretnénk. Arra kérek mindenkit, hogy még egyszer, utoljára, töltsük meg a Puskás Ferenc Stadiont" - jelentette ki a Magyar Sport Házában tartott pénteki sajtótájékoztatón Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki a család felkérésére a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetője.

A megemlékezés menetrendjét Koltay Gábor filmrendező, a Kegyeleti Bizottság művészeti vezetője ismertette: Puskás Ferencet december 7-én, azaz jövő csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István Bazilikában, itt délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhatja tiszteletét. December 9-én, szombaton a Puskás Ferenc Stadionban 16 órától egyórás gyászünnepséggel adóznak a Száguldó Őrnagy emlékének, akinek hamvait ágyútalpon szállítják majd a létesítménybe. A 38 ezer embert befogadni képes stadion kapuit 14 órától nyitják meg.

Körülbelül 17 órakor indul a gyászmenet: a Maratoni Kapun keresztül az Istvánmezei út felé haladnak a gyászolók, majd a Dózsa György úton a Hősök terére tartanak, ahol katonai tiszteletadással búcsúztatják a Honvéd és a Real Madrid egykori klasszisát. Ezt követően az Andrássy-József Attila-Hercegprímás útvonalon halad tovább a menet egészen a Szent István Bazilikáig, ahol hagyományos római katolikus gyászszertartással vesznek végső búcsút Puskás Ferenctől. A legendás labdarúgó emlékének Sólyom László köztársasági elnök is beszédet szentel. A Magyar Televízó 1-es és 2-es csatornája, valamint a Duna Televízió is élőben közvetíti a megemlékezést.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.