"Fair trade"-bolt nyílik Budapesten

Kávék, teák, gyümölcslevek, kekszek, népművészeti tárgyak, lakberendezési cikkek, hangszerek, táskák, pulóverek és még sok más áru sorakozik már az első magyarországi Világbolt polcain, amelynek csütörtökön volt a sajtóbemutatója a Deák Ferenc utca 10. szám alatti üzlethelyiségben.

Minden fejlett nyugati országban ismert a fair trade (méltányos kereskedelem) mozgalom, amely a hatvanas évek óta javítja a távoli földrészeken élő, hátrányos helyzetben lévő termelők és munkások életkörülményeit, valamint iskolázási lehetőségeit. Oly módon, hogy normális - méltányos - árat fizet terményeikért, kezük munkájukért, és így felcsillanhat számukra egy jobb élet reménye. A fair trade üzletek ma már a legtöbb európai nagyvárosban megtalálhatók, és nemcsak a fővárosokban. Belgiumban például háromszázat  nyitottak már - közölte Kenéz Csaba, az első magyarországi bolt üzemeltető cégének ügyvezetőjétől.

Az első budapesti boltban - amely december elsején nyit majd - árusítandó termékek többsége kézi munkával készült, az élelmiszerek 80 százaléka bio, más néven organikus termék. A kávé árak magasabbak, mint mondjuk egy Budapest környéki hipermarketben, körülbelül olyanok, mint egy magasabb minőséget garantáló  márkaterméké egy budapesti nívósabb szupermarketben.

A bevételből öt százalék egy alapítványhoz kerül, amely visszajuttatja a pénzt Dél-Amerika, Afrika vagy Ázsia azon lakóinak, akik - többnyire szövetkezeti formában - létrehozták a terméket. A beérkező összeg felhasználásáról - munkakörülmények javítása, bérnövelés vagy iskolai beruházás? - maguk a távoli országban élő termelők döntenek. 
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.