Pedig majd háromszáz évet kellett hallgatniuk. Az 1778-ban született hegedű mesélte, nevette, sírta el negyvennyolc éves mestere vállán a zene történetét. Sírta Bach g-moll szonátáját, mesélte Vivaldi telét, nevette Mozart hegedűversenyét. A gyermekek pedig figyeltek.

Figyelték Batta András zenetörténészt, a Zeneakadémia rektorát, aki a koncertnek otthont adó teremről mesélt, a muzsika csodálatos fájáról. A gyökerekről, amik most nem mások, mint maguk a gyerekek sötétbarna székeiken ülve, a fa törzséről, amit a terem oldalán futó faborítás mutat, a fölötte aranyló napszimbólumokról, ami az ágak között beszűrődő napsugarakat kívánja megjeleníteni, és a boltíves mennyezeten zöldellő aranyszegélyes levelekről, hogy isteni legyen a lombkorona. Méltó legyen Apolló és a zene templomához, ahol most áhítattal hallgatnak az ifjak.

Nekik kívánt kedveskedni Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművész a hangszeréről szóló nagyszerű előadásával. Segítette őt a hárfa ismert mestere, Vígh Andrea és számos vendégművész.

Amikor rendhagyó módon Mozart hegedűversenyét Szabadi Vilmossal Gombos Zsuzsa zongorán, és Vígh Andrea hárfán adta elő, több gyermek tündért vélt látni a hárfa mögött szőkén, fehér ruhában feltűnő karcsú alakban.

A mese végigkísérte az előadást. Dezső Csaba elektromos dzsesszhegedűn mesélte egy Fényes cipő történetét, lenyűgözve nemcsak gyermekhallgatóit, de művészkollégáit is.

Gyerekshow a Zeneakadémián