Tagad a Siemens, de nem beszél

Visszautasította a SATeLIT TV tulajdonosának zsarolási vádját a Siemens. A korábbi mecénását feljelentő, és kifizetetlen számlái miatt pereskedő médiavállalkozásnál az adóellenőrök nem találtak kifogásolnivalót.

Elszalasztotta a lehetőséget a Siemens Zrt. tisztességének megvédésére Beke-Martos Gábor. A társaság elnök-vezérigazgatója legalábbis tegnap érdemben nem reagált Farkas Imrének, a SATeLIT TV tulajdonosának vádjaira. Így arra, hogy a kereskedelmi tévécsatorna 2001-ben azzal a feltétellel kapott 1,351 milliárd forint támogatást az ipari óriástól, hogy cserébe 720 millió forintot "kölcsön adott" - vagyis visszacsorgatott - főszponzorának. Azóta kialakult elszámolási vitájukat pedig zsarolással próbálta elrendezni. A Siemens külső médiaügynökségén keresztül postázott közleményében magyarázatok helyett csupán a puszta tagadásra szorítkozik.

"Nem zsarolta, és nem kért vissza pénzt a SATeLIT televíziónak nyújtott támogatásból a Siemens Zrt." - állítja szerdai közleményében Farkas Szilvia. A Siemens kommunikációs igazgatója szerint a cégük által korábban támogatott médiavállalkozás tulajdonosának erről szóló vádjai teljes mértékben alaptalanok. A közleményből az is kiderül: a SATeLIT TV működtetésére létrejött TVegy Rt.-vel azért kötöttek támogatási szerződést, mert a vállalkozás jövőjét ígéretesnek tartották. A szponzoráció azonban nem váltotta be a reményeiket.

A nyilvánosság előtt nem magyarázkodó Siemens a rendőrséget tárt kapukkal várja. Igaz, a hírek szerint a társaság egyelőre nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy az ügyészség szeptember elején elrendelte a nyomozást a SATeLIT TV tulajdonosának feljelentése alapján. Farkas Szilvia ennek ellenére lapunknak megerősítette: ha a hatóságok megkeresik a vállalatot, minden segítséget megadnak, hogy a nyomozók a valós adatok birtokába jussanak, és lezárhassák az ügyet.

A Siemens közleményében olvasható egyetlen újdonság, hogy a társaság 2005-ben jogerősen pert nyert a TVegy Rt. tulajdonosával szemben. Eszerint a Fővárosi Bíróság elutasította a médiavállalkozó panaszát, amely szerint a Siemens hátrányt okozott a SATeLIT TV-nek, és ezzel hozzájárult megszűnéséhez. Farkas Imre szerint viszont a tavaly lezárult eljárástól csupán annyit vártak: a bíróság mondja ki, hogy főszponzoruk jogszerűtlenül bontotta fel a szerződést a TVegy Rt.-vel. A bíróság azonban megállapítási kérelmüket a már folyamatban lévő kártérítési perre tekintettel, érdemi tárgyalás nélkül utasította el.

Akárhogy is, a Siemens menedzsmentje a SATeLIT TV szponzori szerződésének megkötése óta alaposan kicserélődött. Így ma már nemcsak Hetényi Péter elnök-vezérigazgató, hanem a tévécsatorna ügyét és állítólag pénzeit kezelő Goszták Árpád igazgatósági tag sincs a cégnél. A TVegy szerződését tárgyaló igazgatóság tagja volt azonban Beke-Martos Gábor, a Siemens jelenlegi elnök-vezérigazgatója.

Úgy tudjuk: a Siemensnél nem csak a zsarolásról, és a szponzori díjak egy részének visszacsorgatásáról szóló vádakat utasítják vissza. A nem hivatalos hírek szerint vitatják azt is, hogy cégük valóban 1,351 milliárd forintot utalt át a SATeLIT TV-nek. Arra viszont nincs válasz, hogy pontosan mennyit. Az összeg nagyságára talán csak a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás során derül majd fény.

Ebben talán segítséget jelenthet, hogy a médiavállalkozás már átesett az adóhatóság és a felszámolását végző Kossuth Holding Zrt. átvilágításain. Szendrődi József, a TVegy felszámolója lapunknak elmondta: az ellenőrzések során egyetlen bűncselekményre utaló jelet sem találtak. Így nincs nyoma szabálytalan pénzmozgásoknak sem. A médiavállalkozás 2003. január 7-én megindult felszámolásának lezárása a Siemenssel folyó kártérítési per befejezése után megtörténhet. A bírósági eljárás eredménye leghamarabb 2007 első negyedévében születhet meg.

l Nem kívánt érdemben reagálni a Siemens a 2003-as laktanya-felújítási munkájukkal kapcsolatban őket ért korrupciós vádra sem. Az ügyben két honvédségi alkalmazottat már elbocsátottak, és le is tartóztattak azért, mert különböző "ajándékokat" fogadtak el, s cserébe a munkára kiírt pályázatról információkat adtak ki. Az ügyben vádlottként szerepel a Siemens egyik igazgatója is. A cégnél tegnap azt mondták érdeklődésünkre: egyetlen munkatársukat se marasztalták el, és folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

Bezárkózva
Bezárkózva
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.