Kifogástalan lenne a viszonyuk? - Vizsgálat után tábornoki ütésváltás

Folytatódni látszik a rendőrtábornokok háborúja. Ignácz István dandártábornok, az MTV székházánál történt rendőri intézkedéseket vizsgáló bizottság elnöke napokkal a neki tulajdonított nyilatkozat megjelenése után tagadta, hogy Gergényi Péter helyére pályázna.

Szerdán közleményben tudatta: helyreigazítást kért a hvg.hu-tól, amely - mintha ő nyilatkozta volna - azt közölte: "ha megürült volna a poszt (a BRFK vezetői posztja - a szerk.), talán lehetett volna esélyem, de a jelen helyzetben ezzel még foglalkozni sem érdemes".

Ignácz közölte: az internetes lap az általa kifogásolt részt korrekt módon törölte. Később leszögezte, hogy a vizsgálóbizottság felkészült, tapasztalt, szakmai gyakorlattal és hivatástudattal rendelkező rendőrökből és külső szakértőkből állt. Sajnálatosnak nevezte, hogy a korrekt, ténymegállapításokon alapuló vizsgálat végén egy valótlan tartalmú újságcikket idéznek, s nem a bizottság kellően megalapozott vizsgálati jelentését, amely hibákat és hiányosságokat tárt fel. Gergényi és Ignácz háborúja már az MTV ostroma előtt kirobbant. A rendőrségi reformot előkészítő egyik bizottságban (amelynek mindketten tagjai) Ignácz tábornok az önálló BRFK megszüntetése, a Pest megyei és a Budapesti Rendőr-főkapitányság összeolvasztása mellett állt ki, míg Gergényi ragaszkodott az önálló fővárosi rendőrség megtartásához.

Bene László országos főkapitány keddi sajtótájékoztatóján a Népszabadság munkatársa megkérdezte: az internetes portálon megjelent nyilatkozata ellenére is elfogulatlannak tartja-e Ignácz tábornokot. A főkapitány védelmébe vette Pest megyei főkapitányát. Tegnap a Nap Tv reggeli adásában Bene tábornok kifogástalannak nevezte Gergényi és Ignácz munkakapcsolatát. Csak ezt követően adta ki Ignácz a maga közleményét, amely a rendőrség internetes oldalán teljes terjedelmében olvasható. A közleményben Gergényi kijelentésére Ignácz nem reagált.

Az ORFK közlése szerint napokon belül nyilvánosságra hozzák Gergényi Péternek az Ignácz-bizottság jelentésére írt reagálását. A dokumentumot jelenleg a bizottság tagjai véleményezik.

Nem eltévedtek, hanem lemaradtak a baranyai rendőrök

- Valótlan az a médiában terjedő állítás, hogy az MTV-székház védelmére szeptember 18-án kivezényelt baranyai rendőrök azért értek késve a Szabadság térre, mert eltévedtek a fővárosban - jelentette ki Sárközi Ferenc, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Hozzátette: a század az említett napon egy képzési programon tartózkodott Budapesten. Bár az egység nagyrészt kipróbált rendőrökből állt, de évente nekik is át kell esniük szakmai tréningeken. A székházat ért támadás miatt a 94 baranyai egyenruhást az MTV-hez vezényelték, a századot a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat négy IFA teherautója szállította a helyszínre, a járműveket fővárosi sofőrök vezették. A parancs szerint a négy autó nem használhatott megkülönböztető jelzést, emiatt azonban az első közlekedési lámpás kereszteződésnél a negyedik jármű pirosat kapott és bennragadt, ezért a kötelék kettévált. Az utolsó IFA útját a forgalom, majd a székház körüli tömeg gátolta, emiatt a járművön ülő szakasz csak 25 perces késéssel csatlakozhatott az MTV-t már védő egységhez.

Sárközi Ferenc azért kért szót az ügyben, mert azt tapasztalta, hogy több újságíró lekezelő módon beszélt a Budapest utcáin "bóklászó vidéki rendőrökről", holott igazságtalanul érte ilyen kritika a baranyaiakat. A főkapitány nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy a tévéhez vezényelt század autói miért nem használhatták a megkülönböztető jelzést. (Pécsi tudósítónktól)

Emlékeztetőül az Ignácz-jelentésben szó szerint ez áll: (a baranyai) "század 4. szakasza a Köztársaság térről a Szabadság térre történő menet végrehajtása során leszakadt és nem találta meg a helyszínt". Egyébként lehet, hogy képzésre jöttek Pestre, de korábban arról nyilatkoztak lapunknak, hogy hétfő délelőtt azért vezényelték őket a fővárosba: készenlétben álljanak, ha szükség lenne rájuk. Délután sétálgattak, tévét néztek a Rebisz-laktanyában. Kilenc óra után riadóztatták őket, és kevesebb volt a felszerelés, mint az ember. Először egy térre küldték őket (Köztársaság), ahol rajtuk kívül senki nem volt. Ez olvasható a Népszabadság 2006. szeptember 30-i számában. (A szerk.)

Gergényi Péter és Ignácz István munkakapcsolatban
Gergényi Péter és Ignácz István munkakapcsolatban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.