az Európai Parlament szocialista tagja

Jönnek az ismeretlenből, robotolnak munkaviszony és a vele járó kedvezmények nélkül. Rettegnek az elvben őket védő munkafelügyelettől az őket kizsákmányoló és rabszolgasorban tartó vállalkozó helyett is, hiszen az csak elvont pénzösszeget kockáztat, de ők tejet, kenyeret és cigit, a maguk és a családjuk másnapi adagját. Aztán egy nap rájuk omlik a tető, holttestük egy pillanatra kandi kamerák pergőtüzébe kerül, hogy aztán gyorsan eltűnjön valami távoli, faluszéli temetőben. Nem a Farkasrétiben Budán, annyi szent. Számomra ez volt az elmúlt hetek és hónapok legmegrázóbb képe és katasztrófája. Sok műsirám és jogos, de értékén kezelendő panasz mögött ez világított bele igazán a magyar társadalom legmélyebb bugyraiba, ahol naponta újra termelődik az elemi igazságtalanság, a nyers kiszolgáltatottság, az ember ember általi kizsákmányolás.

A hír egy napig élt a médiában. Tudott dolgokról esett szó, mindenki felkészülten fújta a részleteket. Félmillió ember dolgozik "feketén" Magyarországon, nagyobbrészt az építőiparban. (Náluk még kiszolgáltatottabbak a falusi gazdáknál dolgozó helyi cselédek, a "kamatos pénz", a gyerekmunka, az újfeudalizmus áldozatai.) A munkahelyi balesetek nagyobbrészt a bejelentetlen munkásokat érik, hiszen aki elcsalja a bejelentést, az többnyire elhanyagolja a munkavédelmet is. Hacsak nincs haláleset, a munkahelyi balesetek áldozatait a tulaj hazafuvarozza, hogy ne ő, hanem a társadalombiztosítás fedezze a gyógyulását. A munkaügyi felügyelet fokozza az ellenőrzést, növeli a bírságok összegét, de ez sem segít sokat. Az építőiparban az ellenőrzések 93 százaléka szabálytalanságokat tár fel. Az MSZOSZ szerint ha a kormánynak sikerülne beterelnie a járulékfizető, legális foglalkoztatottak sorába ezt a félmillió embert, nem is lenne szükség megszorító intézkedésekre. Mindezt, mint az imamalmot, 24 órára megtekerte a "véleményformáló elit". Aztán ismét csend.

A félmillió feketemunkás és a munkaerőpiac mélyén sötétlő újfeudalizmus hű képet ad a magyar társadalom végzetes (s ezúttal nem politikai értelemben vett) kettészakadásáról. Az elmúlt két évtizedben a legfontosabb vezérlő eszme a központi állam leépítése lett. Nemcsak a gazdaságban a privatizáció okán, hanem a jogi hatalommegosztás, a civil társadalom és a helyi önkormányzatok kiépülése, a kereskedelmi médiumok megjelenése révén is. Sok tekintetben helyes és demokratikus módon. De mára kiderült, hogy az új intézmények a központi állam egyik legfontosabb funkcióját, a magáncégek és főleg a külföldi vállalkozások működésének szabályozását nem tudják, és nem is akarják elvégezni. Ezt mindenki áttolná az amúgy leépített, meggyengített, mindenki által megvetett és megrugdosott államgépezetre. A szakszervezetek - a ritka, suzukis kivételtől eltekintve - az állami szféra relatíve jól fizetett és védett alkalmazottait képviselik, kvázi ellenzéki mozgalomként a mindenkori kormánnyal szemben. A pedagógusok heti kétórás munkaidő-emelése (amúgy jogosan) szakszervezeti ügy, de több százezer szerencsétlen ember totális munkahelyi kizsákmányolása nem. Ezt még a baloldali MSZOSZ is egyedül a kormányra bízná. A jogvédő szervezetek (szintén helyesen) az egész országot felrázzák egy diszkóból kitiltott roma vagy október 23-án megvert tüntető ügyében. De még sohase hallottam arról, hogy ugyanők felháborodnának az éhbérért és papír nélkül dolgoztatott, ólszerű helyiségekben alvó tízezrek sorsa miatt. A feketemunka az önkormányzatok orra előtt zajlik, főleg a kisebb településeken. De ebből még egyetlen polgármester és képviselő-testületi tag között sem támadt perpatvar. A kereskedelmi monopóliumukat védő gyógyszerészek fellármázták a magyar médiát, de a falusi zsellérsorsról legfeljebb szociológiai szakfolyóiratok tudósítanak néhány száz példányban. A gazdaszervezetek képviselői ott ülnek és tiltakoznak a parlamentben. De soha senki sem kérdezte meg őket (még a vagyonnyilatkozatban sem), hogy alkalmaztak-e földjeiken valaha bejelentés nélküli munkaerőt.

Itt tartunk. A fekete zsákok a holttestekkel együtt eltűnnek, s a munka lealázása, az újkori jogfosztottság marad. Tudom, hogy a kormányzatnak az eddiginél is többet kellene tennie. Nemcsak a munkahelyek sokat emlegetett "kifehérítése", hanem a megalázott és kizsákmányolt emberek felszabadítása érdekében. Vagyis a büntetés szándéka mellett a dolgozó ember felemelését is hangsúlyozni kellene. A büntetés (vagy annak egy része) esetleg kiváltható lehetne, ha a lebukott vállalkozó meghatározott ideig kötelezően - bejelentés és járulékfizetés mellett - tovább alkalmazza addigi feketemunkásait. Így azok érdekeltek, s nem ellenérdekeltek lennének az ellenőrzésben. A vállalkozó pedig nem a feneketlen államkasszába, hanem végső soron saját vállalkozásába és a társadalombiztosításba forgatná bele a büntetést. Nem vagyok világmegváltó próféta, ez csak egy kósza ötlet részemről. De áttörésre csak akkor számíthatunk, ha a központi államgépezetet ebben a küzdelmében nem gáncsolja, hanem segíti a társadalom. Ha a szakszervezetek a legnyomorultabb helyzetben levő munkavállalók mögé állnak, ha a jogvédők a jogfosztó magántőkével szemben is fel mernek lépni, ha az önkormányzatok nem nézik el a feketefoglalkoztatást, ha a média a hajléktalanok mellett a feketemunkás páriákért is kiáll, s ha a politikusok - pártállásra való tekintet nélkül - a munkaügyi kormányzat szövetségesei az emberi nyomorúság vámszedőivel szemben. Amíg ez nem történik meg, mindannyian felelősei lesznek (leszünk) a gyöngyösihez hasonló tragédiáknak.

Okos barátaim érdekes vitát folytatnak e hasábokon a modern baloldaliságról. Nekem is van véleményem erről. Egy elméleti folyóiratban nemrég ki is fejtettem azt a merőben korszerűtlen nézetemet, mely szerint a szocializmusnak van jövője, sőt hosszú távon biztatóbb, mint a mai értelemben vett kapitalizmusnak. De ezek csak szavak. Itt és most az a baloldaliság (s egyben a polgári tisztesség) egyik alapvető próbája, hogy mit tudunk tenni az életveszélyes építkezéseken dolgozó feketemunkások, a falusi cselédek, a bejelentés és munkajogi védelem nélkül dolgozók felszabadítása érdekében. Ahol az emberi munkát lealázhatják kapzsi vállalkozók és cinkosan félrenéző milliók, ott mindannyiunk jogai veszélyben vannak.