Rockalapok

1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (Gabo) – Bill Haley és Elvis Presley felbukkanásának ötvenedik évfordulója tiszteletére Robert Dimery gigantikus vállalkozásba fogott: kilencven (!) szerzőtársával megpróbálta ezer oldalba összesűríteni a rocktörténet legfontosabb albumait. Tiszteletre méltó vállalkozás, tiszteletre méltó kivitelezésben, remek fotókkal, s persze helyenként jókora kérdőjelekkel. A 2005-ben az Egyesült Királyságban megjelent mű a Gabo kiadó jóvoltából immár magyar nyelven is elérhető.

A zene talán az egyetlen dolog, amit nem lehet túladagolni – írja Dimery bevezetője végén. Miként ezt a könyvet sem. Aki veszi magának a fáradtságot, belemerül és a benne szereplő albumoknak legalább a töredékét végighallgatja, annak valóban lesz valami fogalma arról, hogy a Rock Around The Clock 1954-es megjelenése óta merre haladt a rock and roll. Hogy melyek a legfontosabb momentumok az elmúlt fél évszázad alatt felbukkanó különböző ifjúsági divathullámokból és szubkultúrákból, az ötvenes évek amerikai tinédzserlázadásától az ezredvégi elektronikus tánczenei őrületig.

Persze a kép most sem teljes, sőt. A Beatlestől, Bob Dylantől, David Bowie-től 7-7, a Rolling Stonestól 6, a Led Zeppelintől, a Who-tól, Tom Waitstől és a Radioheadtől 5-5 albumot válogattak be, ami alapvetően rendjén is van. De hogy Elvis Costello, a Byrds vagy a Sonic Youth miért szerepel szintén öt koronggal, az már kevésbé érthető. Meg hogy mondjuk a nem túl eredeti amerikai újhullámos Dexy’s Midnight Runner vagy az amúgy tényleg kiváló, de fiatalon meghalt angol folkénekes Nick Drake – legalábbis beválogatott lemezei számát (3) tekintve – miért ugyanolyan fontos, mint mondjuk Jimi Hendrix, Leonard Cohen, Beck, a Doors, a Nirvana, a Queen, a Cure vagy a Deep Purple. Miközben Frank Zappától például mindössze egyetlen, igen korai és kiforratlan album fért csak be a 1001-es mezőnybe. Az sem teljesen világos, hogy miért emeltek be a szerkesztők dzsesszprodukciókat (Miles Davis, Billie Holiday, Stan Getz, Miles Davis, John Zorn), amelyekkel persze színesítik a palettát, de akkor miért csak ennyire hívják fel a figyelmet?

De hát ezek a felvetések tényleg inkább csak az arányok finomításáról szólnak, ez az illusztris kézikönyv segítségével valóban bárki megvetheti rocktörténeti tudásának alapjait, legalábbis elméleti szinten. Mert hogy azért ezeket a lemezeket inkább hallgatni kell, mint olvasni róluk. Odakinn szerencsére már létezik az a kiadvány, melyben az itt szereplő 1001 album közül 999 darabot meg is hallgathatunk hozzá mp3-as formátumban.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.