- A külpolitika milyen elemei nem változnak a Demokrata Párt választási győzelme után?

- Az amerikai külpolitika nem kajak, hanem csatahajó, nem tud kis ívben kanyarodni. Az alapja a második világháború vége óta változatlan: a politikai szabadság és a gazdasági lehetőségek színterének kiszélesítése. A hidegháború alatt és után ugyanez volt a helyzet, bármelyik párt legyen is kormányon, bár a változó időkhöz és körülményekhez alkalmazkodni kell. A nagy vonalak most sem fognak változni, az egyes részkérdésekben követett politikai irányok viszont igen. Ami szintén változni fog, és amire nekem is lesz hatásom, az a politika hangneme. Sokkal kevésbé konfrontatív, viszont nyíltabb és tiszteletteljesebb hozzáállásban hiszek, mint amit egyes vonatkozásokban az elmúlt időszakban tapasztalhattunk. De a demokratikus, szabad és nyitott társadalom iránti elkötelezettségünk rendíthetetlen marad: a világ kevésbé fejlett részén élőknek is szeretnénk egyre növekvő lehetőségeket biztosítani. Változatlanul dolgozni fogunk az éghajlatváltozás hatásának mérséklésén, az AIDS és a többi nemzetközi egészségügyi probléma enyhítésén. Természetesen a globális terrorizmus elleni harcunk is folytatódik, hiszen a terroristaszervezetek alá akarják ásni a rendszerünket, függetlenül attól, hogy éppen a demokraták vagy a republikánusok vezetik-e a kongreszszust. Vagyis egyes politikák, egyes helyeken, egyes kérdésekben változni fognak, de a Harry Truman által még a negyvenes évek második felében megszabott célok az amerikai külpolitika állandó célkitűzései.

- A kongresszusi hatalomváltás jórészt az iraki háború népszerűtlenségének köszönhető. Lesz-e a demokratáknak megoldási javaslatuk?

- Nincs csodaszer. Akik a Baker-Hamilton-jelentéstől ilyet várnak, csalódni fognak. Éppen most beszélgettem Jim Baker volt külügyminiszterrel és volt képviselőházi kollégámmal, Lee Hamiltonnal. Szerintem az történik majd, hogy a jelentés kétpárti kereteket ad a vitához és a közös döntéshozatalhoz. A két ház demokrata párti vezetői éppen most írtak levelet az elnöknek, amely az amerikai csapatoknak a következő hónapokban kezdődő fokozatos átcsoportosítását javasolja. A térségben elég amerikai erő marad, de az irakiak végre szembetalálják magukat azzal a ténnyel, hogy kötelezettségvállalásunk nem végtelen. Rengeteg vért és pénzt áldoztunk az iraki háborúban, a világ azonban nagyon bonyolult, és másutt is vannak feladataink.

- Nem fognak csalódni a választók, ha nem vonják ki gyorsan a csapatokat Irakból?

- Nem. Arra szavaztak, hogy változassunk az irányon, és pontosan ez fog történni.

- Az oroszok meg vannak győződve, hogy a demokraták mindig keményebbek velük. Igaz ez?

- Ezt nem kötném pártokhoz. Vannak kiváló republikánus politikusok, mint barátom, John McCain szenátor, akikkel hiszünk az Oroszországgal való barátságban és jó viszonyban, ugyanakkor mélyen csalódtunk az antidemokratikus tendenciák miatt. Az oroszországi fejlemények nagyon aggasztóak: az orosz parlament a Kreml függeléke, a kormányzókat a Kreml nevezi ki, a tévé a Kreml szócsöve. Oroszország ma olyanformán használja az energiaexportot, mint ahogyan évtizedekkel ezelőtt a szovjet hadsereget. Nemrégiben megöltek egy bátor újságírónőt, aki a sajtószabadságért harcolt, a hét végén pedig Londonban megmérgezték a rezsim egyik bírálóját. Demokraták és republikánusok egyaránt kötelességünknek érezzük erről beszélni. Európai barátaink is tisztában vannak ezekkel a problémákkal, és ugyanilyen nyíltan szólnak róluk. Ugyanakkor az orosz civilizáció és kultúra iránti csodálatom és szeretetem változatlan.

- Támogatja a közvetlen párbeszédet Iránnal, Szíriával vagy Észak-Koreával?

- Ó, már hosszú évek óta! Másfél évtizede, fél évszázados szünet után én nyitottam meg a párbeszédet Albániával. Három éve én vezettem az első kongresszusi küldöttséget Líbiába, azóta fél tucatszor jártam ott, és hosszú beszélgetéseket folytattam Kadhafi ezredessel. Kétszer voltam Észak-Koreában, sokszor jártam Szíriában, és várom a lehetőséget, hogy visszatérjek Teheránba. Erősen hiszek a közvetlen párbeszédben, nem gondolom, hogy bármit feladnánk azzal, ha leülünk tárgyalni.

- Új tisztségében kevesebb ideje lesz a közép-európai és a magyarországi események követésére, vagy tovább növekszik a szavának a súlya?

- A kongresszus két háza külügyi bizottságai kétpárti vezetői különös helyzetben vannak. Globális a felelősségünk: az Egyesült Államok 192 országgal áll kapcsolatban, plusz az ENSZ-től a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségig sok nemzetközi szervezettel. A mi szerepünk ebben a szövevényes kapcsolatrendszerben nem változik annak függvényében, hogy melyikünk pártja van többségben. A figyelmem hasonlóan fog megoszlani, mint az utóbbi hat évben.

- A demokrata előretörésnek lehet konkrét eredménye a vízummentesség ügyében?

- Ez sem pártügy. Tisztában vagyok azzal, milyen jelentőséget tulajdonítanak ennek például Magyarországon, és szimpatizálok ezzel a nézettel. De egyensúlyban kell tartanunk a vízumkiadás könnyítésére irányuló érthető és legitim törekvést az amerikaiak tartós biztonsági érdekeivel. Azt gondolom, hogy a vízummentesség ügye konstruktív irányba fog elmozdulni.

Tom Lantos