„Dahara ajkát egyetlen hang sem hagyja el. Nigerben vagyunk, s itt a hagyomány azt kívánja, hogy az anyák csöndben vajúdjanak. Nagyon nehéz a fájások alatt csöndben maradni, de hisz a nigeri anyáknak szinte minden nagyon nehéz” – számol be a Guardian egy bandei szülésről. Bande kétórányi autóútra fekszik Zindertől, amely 1922-től, a francia gyarmati időkben négy éven át Niger fővárosa volt.

A Save the Children nevű nemzetközi gyermekmentő szervezet legutóbbi éves jelentése szerint százhuszonöt vizsgált ország közül Nigerben a legveszélyesebb anyának lenni. A huszonhat éves Daharának a statisztikák alapján egy a héthez az esélye arra, hogy valamelyik terhessége vagy szülése közben életét veszítse. Tizenöt százalék az esélye, hogy kisfia nem éri meg első születésnapját, és egy a hathoz az esély arra, hogy ötéves kora előtt meghal. Pontosabban mindkettejüknek jobbak a kilátásaik, mert Dahara a nigeri nőknek ahhoz a szerencsésebb tizenhat százalékához tartozik, akiknek szülését képzett bába vezeti le.

Az apa a szülésnek a tájára sem megy, a szülés női dolog Nigerben. A születési arányszám az egyik legmagasabb a világon. Az anyák többnyire tizenöt-tizenhat évesen szülnek először, és huszonöt éves korukra túl vannak a tizedik szülésen. Csak négy százalékuk használ fogamzásgátlót. Utógondozás nincs, az anya dolga, hogy megállapítsa, baj van-e a kicsivel, és hogy érdemes-e segítséget kérnie.

Nigerben, ha szülés közben vérzés áll be, és vérátömlesztésre van szükség, az megoldható, de a donort hozni kell. A szülészeti ellátásért, ha elvben nem is, a gyakorlatban fizetni kell. Egy császármetszésért tizenhétezer frankot (6 000 forintot), az egy főre eső havi átlagos jövedelem másfélszeresét.

Egy falusi nővér elmondása szerint „van férj, aki nem hozza a szülőotthonba a feleségét, mert nem akarja kifizetni a számlát. Amikor aztán az asszony rosszul lesz, akkor meg azért nem hozza, mert semmi értelme, úgyis meghal”.

Ötezer kilométerrel odébb, az uppsalai egyetemi kórház szülészetén ugyanaz folyik, mint Bandéban: magzatvíz, csak más körülmények között. Az anya, Carmen Helwig harmincnyolc éves, és Tess személyében első gyermekét hozta a világra. Élettársa, a negyvenegy éves Tommy Svedberg szülési szabadságon van az anyával együtt, hogy az első pár hetet otthon tölthesse.

A brit szerzőt is meglepi a személyre szabott gondoskodás, és a műszaki felkészültség. Például általános az olyan epidurális érzéstelenítés, amellyel fel szabad állni. Svédországban az első szüléskor az anyák átlagos életkora huszonkilenc év. A szülészeti ellátást a társadalombiztosítás fizeti.

Mi okozza a különbséget? Persze a gazdagság-szegénység ellentét. Nigert a világ két legszegényebb országa között is legfeljebb a második helyre sorolják (Sierra Leone mögött). Az öt éven aluli gyermekek tizennégy százaléka alultáplált, az idei szárazság után több százezer gyermeket fenyeget éhínség, továbbá a teljes lakosságnak a fele sem jut egészséges ivóvízhez.

De nem minden a pénz kérdése. Anne Tinker, a Save the Children jelentésének írója úgy véli, hogy pusztán jobb tájékozottsággal, és néhány aránylag olcsó intézkedéssel minden tíz szülészeti haláleset közül hét megelőzhető lenne.

A legfontosabb a nők felvilágosítása. Legalább azt el kellene érni, hogy a várandós nők tudják, milyen tünetek esetén kell azonnal orvoshoz fordulni. És szükség lenne az alapvető csecsemőgondozási ismeretek oktatására is. Nigerben az előtejről például azt hiszik, hogy ártalmas, és ezért nem adnak belőle az újszülötteknek.

Olcsó tetanuszoltással sok anya és baba életét lehetne megmenteni. A maláriában szenvedő várandós nők kezelésével a koraszülések számát alig több mint felére lehetne csökkenteni. A szintén nem túl költséges terhes utógondozás is jelentősen csökkentené a csecsemőhalandóságot.