Siemens-ügy: támogatásért "személyes" kölcsön

A SATeLIT TV-nek a magyar Siemenstől kapott milliárdos támogatásért mintegy hétszázhúszmilliót kellett "személyes" kölcsönként visszafizetnie - állítja a becsődölt médiacég tulajdonosa. Farkas Imre perben áll egykori támogatójával, feljelentése alapján a rendőrség is nyomoz zsarolás gyanújával.

Nemcsak német Siemensnél álla bál, a magyar leánycég vezetését is súlyos vádakkal illeti egy volt üzletfele. A rendőrségi vizsgálatnak arra kellene fényt derítenie: a cég jogszerűen járt-e el korábbi pártfogoltjával, a SATeLIT TV-vel, vagy a vezetői beosztásukkal visszaélve jogosulatlan előnyökhöz jutottak? Mindenesetre a néhány éve még a Siemens pénzéből megerősödni próbáló médiavállalkozás vezetője szerint főszponzorának több százmillió forintot kellett visszafizetnie a támogatásból "kölcsönként".

Kamatokkal együtt összesen mintegy hárommilliárdos tartozásával kellene elszámolnia a Siemens Rt.-nek - jelentette ki az esti órákban lapunknak Farkas Imre. A SATeLIT TV működtetésére alakult, ám ma már felszámolás alatt álló TVegy Rt. tulajdonosa szerint a Siemens nem csak a szerződés szerint járó, kiszámlázott szponzori díjakkal maradt adós, hanem a háttéralkuk alapján felvett "személyes kölcsönöket" sem fizette vissza. Kötelezettségei rendezése alól pedig a cégtulajdonos rendőrségen tett feljelentése szerint a Siemens zsarolással próbál kibújni.

Farkas szerint Goszták Árpád, a Siemens igazgatósági tagja nyerte meg cége vezetését az induló SATeLIT szponzorálásához. A 2000 decemberében aláírt egy plusz két évre szóló megállapodás alapján a Siemens a tévé reklámidejének legfeljebb ötven százalékáért, valamint a SATeLIT-et reklámozó hirdetéseken való megjelenésért 2001-ben 1,351 milliárd szponzori díjat utaltak át a médiumnak. Ennek viszont a cégtulajdonos szerint szerződésekben nem rögzített háttérfeltételei voltak.

- Azt állították, hogy a Siemens Rt.-nek időnként nagyobb összegű készpénzre van szüksége, aminek előteremtéséhez pártfogoltjai kölcsönei segíthetik hozzá - emlékszik vissza Farkas Imre arra, hogyan hívták táncba a szponzori szerződés megkötése előtt a Siemens vezetői. Mint elmondta: az első "kölcsönigényét" a Siemens már 2001 elején megfogalmazta. Arra, hogy első alkalommal pontosan mennyit vitt be a vállalkozását szponzoráló cég egyik menedzserének, már nem emlékszik. Arra viszont igen, hogy 2001 végéig összesen 720 millió forintot adott át a Siemens egyik vezetőjének. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva azonban azt már nem árulja el, kinek.

Ettől függetlenül a vállalkozó szerint tény, hogy a SATeLIT TV támogatásának ügye mindvégig Goszták Árpád feladatkörébe tartozott. A régi üzletfelek jó kapcsolata azonban 2002 elején megszakadt. A Siemens ugyanis miután meghosszabbította a tévétársaság szponzori szerződését, számláit már az év elején sem fizette ki. Így a SATeLIT-nek 2001-ről 145 millió, 2002 első negyedévére pedig 300 millió forintja ragadt bent támogatójánál. (Erről a felek máig pereskednek.) A történet első fejezetének végére az tett pontot, hogy a Siemens márciusban üzleti jó hírneve megsértésére hivatkozva egyoldalúan felbontotta a támogatási szerződést.

Farkas Imre úgy emlékszik: a SATeLIT mindezek ellenére 2002 derekáig eleget tett szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Mentora magatartása azonban ettől nem változott meg, így a társaság fizetőképessége megrendült. Amin az sem változtatott, hogy a médiavállalkozó számára megmagyarázhatatlan okból 2002 őszén a Siemens százmillió forintot készpénzben visszafizetett a korábban átvett személyes kölcsönből. Az Antenna Hungária 2002 decemberében megszüntette a csatorna adásainak sugárzását, és beindult a társaság felszámolása is.

A dolgok jobbra fordulásának reménye 2003 közepén csillant fel. A Siemens jogi képviselője legalábbis látszólag a megegyezés szándékával vette fel a kapcsolatot Farkassal. Jó szándékuk jeleként első lépésben megvásárolták a vállalkozó fővárosi lakására felvett hitelekhez tartozó banki követeléseket. A hitelezői jog átvételéhez kapcsolódó jogi procedúra megindítását azonban elmulasztották. Így a vállalkozó, ha akarta sem tudta törleszteni a mellesleg kétszázmillió forintra értékelt, 450 négyszögöles telken álló majd 700 négyzetméteres XVI. kerületi házára terhelt hiteleit.

Farkas útja végül az idén nyáron a rendőrségre vezetett. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy a Siemens személyes hitelein keresztül egzisztenciáját fenyegeti. A zsarolás miatt a rendőrségen tett feljelentése szerint legalábbis volt szponzoruknál 2003 vége után fokozatosan egyértelművé tették számára: vagy elfogadja a neki felkínált lehetőségeket vagy családjával együtt az utcára kerül.

A Siemenstől ma nettó 620 millió forint "személyes" kölcsöne, és cége 425 millió forintnyi számlája rendezését, azaz kamatokkal együtt számításai szerint összesen majdnem hárommilliárd forintja visszafizetését váró vállalkozó több ajánlatot is kapott partnerétől. Ezek sorában az első házának megmentése és ötvenmillió forint készpénz volt - a korábbi tartozások elfelejtése mellett. Elmondása szerint az egyre feszültebbé váló helyzetben a Siemens már félmilliárd forintnál, és házára felvett hitelei elengedésénél tart. Megegyezés azonban nincs és a rendőrségi nyomozás lezárásáig előreláthatólag nem is lesz.

Természetesen, arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a Siemensnél hogyan látják ugyanezt a történetet, de ezt az esti beszélgetés után már nem volt módunk megkérdezni ezt.

A SATeLIT útja a csődig

A SATeLIT hat éve, 2000 novemberében indult, optimista üzleti tervvel. A tévé üzemeltetője, a Tv Egy Kulturális és Műsorszolgáltató Rt. azzal kalkulált, hogy 2003-tól már nyereségessé válhatnak. A SATeLIT volt az első magyar tévé, amely interneten is hozzáférhetővé tette a műsorát, emellett hagyományos módon 1,3 millió háztartásba jutott el. Neves tévéseket nyert meg, Havas Henrik betelefonálós-vitatkozós, illetve erotikus műsort is vezetett, Bárdos András beszélgetett, de felbukkant a képernyőn Sugár Ágnes és Endrei Judit is. Ez arra volt elég, hogy a SATeLIT műsorába – legalábbis a tévé saját felmérése szerint – a budapestiek tizede nézett bele. A Siemens a bevételek nyolcvan százalékát biztosította a támogatással, a problémák akkor kezdődtek, amikor a cég elzárta a csapot. Előbb a nevesebb tévések mentek el, a SATeLIT műsorok gyártása helyett ismételni kezdett. A tévé újabb bőkezű támogatót vagy befektetőt nem talált. A sorsát az pecsételte meg, hogy 2002 decemberében az Antenna Hungária a felhalmozott tartozások miatt felfüggesztette műsorának sugárzását. (H. Z.)

Farkas Imre
Farkas Imre
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.