Rogánéknak nem megy egyedül

Az eddiginél lendületesebben kell fejleszteni Budapest központját, ám ezt a kerület fővárosi segítség nélkül nem képes megtenni, ezért a közös célért a jövőben együttműködik a fővárosi és a kerületi önkormányzat. Ennek eredményeként hamarosan javulhat a közlekedés, a parkolás és a térség arculata is - közölte tegnap bizakodva Demszky Gábor főpolgármester és Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármester.

Együttműködik a jövőben a fővárosi és az V. kerületi önkormányzat, hogy Budapest központja, a Belváros a korábbinál lendületesebben fejlődjön. Legalábbis ebben állapodott meg ma egy belvárosi kávézóban Demszky Gábor főpolgármester és Rogán Antal, Belváros-Lipótváros önkormányzatának vezetője. Felismerték ugyanis, hogy egymásra utaltságuk miatt a közös gondjaikat csak együtt tudják megoldani.

A belvárosi "új tempót" diktáló Rogán a sürgősen rendezésre váró kérdések között említette a közlekedési, a parkolási, a forgalomszervezési és a közterület-használati gondokat, valamint a térség arculatának javítását. A főváros egyik legfontosabb projektjeként viszont Demszky a "Budapest Szíve" elnevezésű  ingatlanfejlesztési elképzelést jelölte meg. Ezáltal, jórészt magántőke  bevonásával a főpolgármesteri hivatal Károly körúti oldalán új  épületszárnyat emelnének a jelenlegi ideiglenes park helyén, s egy  mélygarázst is kialakítanának a hivatal udvara alatt, s átjárót biztosítanának a Károly körúttól a Váci utcán át a Dunáig.

A főpolgármester szerint a 4-es metró Fővám téri és Kálvin téri állomásának építése, illetve a Szabadság híd felújítása után jelentős forgalomcsillapításokat lehetne bevezetni.
A főpolgármester egyetértett azzal a kerületi felvetéssel, hogy  hatékonyabbá kell tenni a két önkormányzat parkolási cégének  működését. Közölte azt is, hogy a Kossuth teret átadja a fővárosi önkormányzat az államnak, hogy az mélygarázst építhessen alatta.

Rogán Antal a kerületi közlekedési problémákról beszélve hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy egy teljes utcát, például a Perczel Mórt lezárják a belvárosiak előtt az amerikai, illetve az angol nagykövetség biztonságára hivatkozva. A Kecskeméti és a Károlyi Mihály utcára utalva a politikus egyetértett azzal, hogy a realitás határán belül csökkentsék a  Belvárosban az átmenő forgalmat. Változtatást sürget a polgármester azon a mai helyzeten is, hogy a Belvárosban sok közintézmény lefoglal magának parkolóhelyeket, s emiatt jelentős bevételtől esik el a két önkormányzat. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.