Videón Révész Máriusz esete
A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal hétfőn három és fél órán keresztül hallgatta ki a fideszes képviselőt, akit október 23-án délután, a Fidesz Astoriánál tartott nagygyűléséről távozóban, a Síp utcában vertek meg a rohamrendőrök. Révész sérülései következtében elveszítette az emlékezetét, ezért az őt ért támadás részleteit mások elmondásából ismerik. A fideszes képviselő az eset után azt mondta, nem tesz feljelentést, később azonban - állítása szerint "Gergényi Péter cinikus nyilatkozatainak hatására" - meggondolta magát, és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, valamint súlyos testi sértés gyanújával tett ismeretlen tettesek ellen feljelentést a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalban.
Az amatőr videós felvételei Futó szerint perdöntő bizonyítékként szolgálhatnak a képviselőt bántalmazó rendőrök ellen. Ennek ellenére az ügyészség bekéreti a környéken telepített térfigyelő kamerák felvételeit is.
Október 23-a után 65 magánszemély tett feljelentést az ügyészségen a rendőri túlkapások miatt. Több ügyben már el is rendelték a nyomozást, gyanúsítottakat azonban még nem hallgattak ki.