A képerdő sűrűjében
Három hófehér bábu ül egy polcon, szemmagasság felett. Szemüket forgatják, beszélgetnek. Élnek.
Szinte. Emberi arcuk valójában precízen hangolt videóból vetül a gipszformákra. Rövid szünet, és sötét erdőben találjuk magunkat: tizenkét vetített arc, tizenkét eltévedt vak emberé.
A világhírű kanadai rendező, Denis Marleau és társulata, a Compaigne Ubu előadásával indult az idei Temps d'images fesztivál két héttel ezelőtt. Az úgynevezett videoinstallációs darabjukkal színházat csináltak - színészek nélkül. Szereplőiket a nézőtér soraiba "ültették", a nézőket a színpadra. Kísérletükben kiforgatták a színházi hagyományokat.
- Ennél tovább is merészkedtünk - mondja Szabó György, és a norvég Verdensteatret társulat néhány napja bemutatott grönlandi "koncertjére" utal. Ők aztán még az emberi hangokat, az elbeszélést is száműzték előadásukból. A grönlandi utazást imitáló művészek, ottani tárgyak, tájak vetítésével a jéghegyek közé kalauzolták utasaikat. Mindössze annyit akartak elérni, a nézők érezzék magukat Grönlandon.
- A színház Magyarországon még mindig egyenlő a narrációval - mondja Szabó. - Bár az embereket folyamatos, sokszor agresszív vizuális hatások érik a hétköznapokban, ezek kivétel nélkül egyértelműek, konkrétak. Egy pillanatig sem kell rajtuk elgondolkodni. A fesztivál ebből a kényelmes helyzetből akar kirángatni mindenkit, aki hajlandó alávetni magát a procedúrának.
Mint Szabó meséli, egyre többen jönnek programjaikra, így a fesztivál részeként rendezett filmvetítésekre a Művész moziba, a Trafóba és a partnerül szegődött két intézménybe, a MU Színházba és a Flórián Műhelybe. A külföldi közönségekkel összehasonlítva azonban még mindig nem eléggé nyitott a magyar néző. A Trafó ezért rendületlenül provokál, az idén a megszokottnál is bátrabb kínálattal.
Tavaly Rui Horta egy táncelőadásban kicserélte a nézők nemét, életkorát és családi állapotát, egy divatbemutató égisze alatt Nagy Fruzsináék szeméttelepen készített fényképeket vetítettek az újrahasznosított ruhákat viselő modellekre, a Peeping Tom társulat tagjai pedig egyenesen a vászonról másztak le. Ezeken is túlment Pina Bausch innovatív táncosa, Alexandre Castres, aki a színpadon kettesben maradt egy videoval. Mr. Zero szerepében, fekete-fehér filmek hangulatát idézve elegyedett párbeszédbe a halállal. A fesztivál magyar bemutatója, november 24-26. között, az öngyilkos merénylők tetteinek körülményeit kutatja, ez Árvai György Haláltrilógiájának befejező része.
A négy éve alapított, Párizsból "importált", Brüsszel, Róma, Düsseldorf után nálunk is másodszorra megrendezett fesztivál (magyarul: Eljött a képek ideje címen) a mozgókép megjelenési lehetőségeit firtatja. Akár egy előadáson belül keveri a színház, a koncert, az installáció, a performance, a képzőművészet, a tánc és a film elemeit.
Szabó akkor elégedett, ha esténként nem csak ők, de a közönség is vitatkozik. Azt sem bánja, ha valaki bosszankodva otthagyja az előadást. Ez azt bizonyítja ugyanis, hogy a hatás nem maradt el.
