Öttusa-vb: ezüstérmes Horváth Viktor és a csapat

Ezüstérmet szerzett Horváth Viktor és a Horváth, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállítású magyar csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság hagyományos férfi versenyében.

Egyéniben a litván Edvinas Krungolcas győzött, a dobogó harmadik fokára honfitársa, Andrejus Zadnieprovskis állhatott fel. Fülep Sándor hatodik, Kállai Ákos huszadik lett.

A csapatok küzdelmét a litvánok nyerték, a harmadik helyen pedig a csehek végeztek.

"Jól ment a lövészet és a vívás is, csak azt sajnálom, hogy az utolsó három ellenfelemtől kikaptam. Az úszóteljesítményemnek örültem, a lovaglásban pedig benne volt az egy akadályverés. Futásban sikerült megőrizni a pozíciómat, jól osztottam be az erőmet. A végén a csapatért hajráztam, de az aranyérem nem jött össze. Egyéniben ez a második világbajnoki ezüstöm. Világkupát már nyertem, tehát megvan a képességem, ami a győzelemhez kell, remélem, egyszer vb-n is sikerül elsőnek lennem" - nyilatkozta Horváth Viktor.

"Olyan teljesítményt nyújtottunk, amellyel majdnem mindig versenyt lehet nyerni. Ma nem lehetett. Ennek az az oka, hogy a litván csapat két tagja, Krungolcas és Zadnieprovskis kiválóan szerepelt, ráadásul mi saját hibánkból elhullajtottunk néhány pontot a lovaspályán, amit nem szoktunk. Előttünk van még a váltó, amelyben szeretnénk jobban szerepelni, 'valami elfogadhatót nyújtani'" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.