A Cottbus-i filmfesztivál szimpatikus vonása, hogy nem kíván premiermustra lenni, hanem az a célja, hogy minden évben bemutassa a volt szocialista országok mozgókép-művészetének keresztmetszetét. Az emberi lélek és érzelmek vászonra vitelében mindig erősek voltak szerb alkotók, az igazi átütő mű most is déli szomszédunktól érkezett: Oleg Novkovic Sutra ujutru (Holnap reggel) egyéni tragédiákon keresztül beszél korunk harmincas generációjának frusztrált kilátástalanságáról (ez a hang például a magyar filmből is nagyon hiányzik). Minden karakter az alkohol segítségével tompítja a múltbéli árulások és az elveszett szerelmek fájó, be nem gyógyult sebeit (az önsajnálat nyoma nélkül). A viszonyrendszerek kibogozhatatlanok, a másnapos kín az egész nemzedéket jellemzi. Novkovic a háborús traumák említése nélkül beszél egy korosztályról, amely a modern társadalomban nem találja a helyét. (A Holnap reggel kapta a fesztivál fődíját és a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját is.)

Hasonlóan felvilágosult film a kulturális különbözőségekről szóló, a cseh Dan Wlodarczyk által rendezett Indián és a nővér című szerelmi dráma: a fehér fiú és a cigánylány szerelme még a XXI. század Európájában is tragikus következmények eredője. A legmodernebb mégis a három fiatal lengyel filmes rendezte Óda a gyönyörhöz, amely a gazdasági kilátástalanság és az EU-szkepticizmus tanmeséje.

Az utóbbi évek nagy tanulságai közül az egyik, hogy a fiatal román film felzárkózott az élmezőnyhöz. Mindkét versenyfilm díjra érdemes volt, ráadásul mindkettő az 1989-es forradalommal foglalkozott. A Radu Muntean rendezte Hirtia va fi albastra a forradalmi bukaresti éjszakába kalauzol el minket néhány kiskatona tragédiáján keresztül. A dokumentarista mozi "hőseink" halálával kezdődik, hogy az időben visszaugorva megtudhassuk, miért is kellett meghalniuk. A semmiért természetesen - keserű látlelet. Corneliu Porumboiu 12:8 East of Bucharest-je viszont visszatekintő mozi: egy romániai város tévéműsorában próbálják eldönteni, hogy vajon volt-e egyáltalán forradalom 1989. december 22-én. A művet elnézve ismerősnek tűnnek a hazai politikai és médiaviszonyok, ettől igazán keserű ez a tragikomédia. A végeredménye szimbolikus: az egykori forradalmár alkoholista és senki sem hisz neki, a volt Securitate-ügynök iparmágnás és perrel fenyeget, az utca embere pedig sajnálja azt a 100 lejt, amit Ceausescu ígért utolsó tévébeszédében, de a hatalomátvétel miatt elúszott.

A múlt idézése nem egyedi módszer, úgy tűnik, ezt már sosem fogja kinőni a kelet-európai film. Beszédes viszont, hogy melyik alkotó meddig nyúl vissza. Az első filmes orosz alkotó, Mikhail Segal egészen a második világháborúig, azon belül is a német megszállásig. A Franz és Polina című filmben egy belorusz falu kiirtását láthatjuk költői szépségű képekben elbeszélve. Az egyetlen túlélő egy szerelmespár, a parancsot megtagadó német katona és az őt megmentő belorusz lány. Bármerre mennek, bárkikkel találkoznak, sorsuk csak tragikus irányba alakulhat, és mivel nem Hollywoodban járunk, így is történik. A bolgár Oscar-jelölt, a három etűdből álló Majmok a télben első epizódja már csak a kommunizmusig megy el, egy cigányasszony inkább megházasodik egy nyomorékkal, mintsem börtönbe vonuljon közveszélyes munkakerülésért. (A másik kettő is "női tragédia".) A múltidézéshez kell sorolni a hazánkat képviselő Taxidermiát is - Pálfi György művének kódolt tartalma a felmenői vérétől megtisztulni kívánó állatpreparátor sajátos története.

East of Bucharest