A változáshoz nem kellett több néhány esti óránál. Vannak az életben néha hosszú, szép éjszakák...

A reform persze nem romantikus, egyéjszakás kaland: az egészségügyben mindig azt jelenti, hogy rálépnének a betegesen szétfolyó pénzre. A most bejelentett listától húszmilliárdot remélnek. Az előzőtől és a mostanitól is. Ebben az értelemben tehát mindegy, hogy változott. Ami azonban ebből látszik: miniszterek, politikusok, kórházkijárók, kamarai vezetők, hosszú nevű bizottságok próbálják egymást az egyébként szépen festett parlamenti falakhoz szorítani. Ami nem látszik, de történik: bizottság állít be a fél oldalára béna nénihez, hogy megnézze, tényleg mozgásképtelen-e? Nem mozdul be trükkre a rossz lába? Mert sok a csalás a rokkantosítással. És valóban. Ilyenkor meggondolják azt is, hány pelenka járhat általában egy inkontinenciában szenvedő betegnek, és úgy döntenek, három elég lesz. Próbáljuk meg elképzelni, mennyi az. Tényleg kegyetlen a harc ilyenkor lenn, miközben a látható világban egy ország figyelheti, milyen ádázul villognak a szikék. Azt még nem tudni, hogy ki végzi a műtőasztalon, és ki vághat. A miniszter vagy a szakma. Tegnap úgy festett, hogy az orvoslás főmuftijai mosakodhatnak be, a miniszter kéri az érzéstelenítőt.

Valamelyikük biztosan visszakerül a kórterembe, oda, ahol legfeljebb egy támla nélküli, egykor fehér szék áll az ágy mellett, így ha többen jönnek, csak a takaróra ülhetnek utcai ruhában. De legalább van hova, mire.

Aki az egészségügyhöz nyúl, a reménybeli negyedik pelenkát, az egy szál kopott széket, a vacsorához adott másik kocka sajtot veszélyezteti. Ezért lehet megérteni minden tiltakozást.

Ám aki nem nyúl az egészségügyhöz, még veszélyesebb ugyanezekre a kincsekre, és a méregdrágán, de az állam segítségével mégiscsak hozzáférhető reményre.

Szerencsésebb országokban évekig fontolgathatják, merről férjenek a közelébe egy ilyen rendszernek, mit tegyenek a fájdalommentes gyógyulásért. Nálunk - konkrét példa - egy adott osztályból Budapesten van tizenhárom, Bécsben három, az a három viszont - figyelem! - kiváló! Nálunk most megszüntetnének néhány osztályt. És beforradalmasodott a szakma. Kövér státusokat védenek főorvosok, professzorok, befolyási övezeteket befolyásosak, mások megvalósult szakmai álmokat, a szabad gyógyítás lehetőségét féltik pénzemberektől, leépítő hivatalnoktól. Az államtól, amely mindannyiunk pénzéért többet követelne. Mert örökzöld közhely, hogy egyszerre tőkeszegény és pazarló az egészségügy - de ami most történhet, elüt az eddigi sablonoktól.

Csakhogy a hatalom sem tiszta kórlappal jön, hiszen része van abban, hogy ilyen gyorsan le kell zavarni sok terápiát. Aki azt mondja, hogy ilyen helyzetben van jó megoldás, menjen biztosítási ügynöknek. Mégis jól teszi a kormány, ha megpróbálja. Mert sajnos soha papíron ki nem lehet matekozni, hogyan lesz jó az, ami már kiszámíthatóan nagyon rossz. Bele kell vágni. A szó mindkét értelmében.