De a demokráciával azért, tudjuk, sokszor bajok vannak. Ráadásul azért is, mert egyszerre több van belőle. Van közvetett demokrácia, és van közvetlen is, ráadásul - még ha számosan kételkednek is benne - még korporatív (azaz például a munkaadók, illetve munkavállalók érdekvédő testületeiben, a szakszervezetekben, kamarákban stb. fungáló) demokrácia is van. Attól viszont, hogy egyszerre többféle demokrácia van egy helyen, egy cseppet se lesz jobb a helyzet. Ezek az itt csak felsorolt demokráciamódok ugyanis axiomatikusan, vagyis külön bizonyítás nélkül a népakarat megjelenésének tűnnek, de csak egymás rovására létezhetnek. Jelen állapotunk egyik látványos - hogy ne mondjam, parádés - sajátossága pedig az, hogy egy nagy, a képviseleti demokrácián nyugvó parlamenti párt sehol máshol Európában, csak nálunk használ fel ily szokatlan mértékben politikai céljaira közvetlen demokratikus intézményeket. Hadd világítsam meg, mire gondolok.

A parlamentáris demokrácia, amilyen a miénk is, alapvetően a képviseltetés elvén nyugszik: képviselőket választunk, akik döntési fórumokon reprezentálják vágyainkat, törekvéseinket. A történelmi antikvitásból ismeretes azonban egy másfajta demokrácia is: a közvetlen vagy direkt demokrácia, amely olyan intézményekben élt, mint a népgyűlés vagy a népszavazás, vagyis direktben, bárminemű képviselet mellőzésével nyilvánította ki a politikai jogokkal élők akaratát. A több száz, ma már némileg ismert görög polisz közül csak egy maroknyi városban volt demokrácia, s azokban sem túl hosszan. De Athén egy ideig demokrácia volt. Mindenesetre e rövid életű politikai csodák évezredekre megragadták az emberek képzeletét, főleg a reneszánsz óta, az antik csodák, erények, intézmények "újjászületése", újrahasznosítási igénye óta. Csakhogy az újkornak nevezett időben a politikai térszerkezet egységei már nem városok voltak, mint a görög antikvitásban, hanem meglehetően nagyméretű államok, egyre összetettebb társadalmi szerkezettel. Ezekben pedig, ha egyáltalán felmerült-felmerülhetett demokratikus igény, az a közvetlen demokrácia intézményei által teljességgel kivitelezhetetlen volt. Nagyon sok próbálkozás, számos kudarc után, évszázadok alatt fejlődött csak ki az az intézményrendszer, amit ma képviseleti demokráciának mondunk.

A képviseleti (másként közvetett vagy reprezentatív) demokrácia gyakorlata az egyáltalán nem demokratikus, középkori egyházi és világi testületek praxisából vette át a delegálás, a képviseltetés intézményi megoldását, s ezzel lehetővé vált nagy tömegek és rétegzett érdekviszonyok országos megjelenítése. Az érdekek és értékek áttételeken való érvényesítése persze mindig hibákkal is jár, s az ezekkel joggal elégedetlenek sosem szűntek meg az áttételek nélküli, közvetlen demokráciát mint eszményt emlegetni. Ez ügyben Svájcot is emlegetni szokták, nem gondolva arra, hogy Svájcban a valóban gyakori helyi és kantonális népszavazások egy kétkamarás törvényhozás és általa egy négy évre választott kormány képviseleti keretei között, tehát egy központi hatósággal rendelkező, szövetségi köztársaságban zajlanak. A hivatásos politikusok - akik kivétel nélkül képviseltetési alapon azok, amik - akarva-akaratlanul sok hibát követnek el, s ezért folyvást felvetődik, hogy nem lenne-e jobb (hisz' demokrácia van, nemde?), ha a nép venné kezébe a dolgokat. De a felvetés ismételgetésén kívül ezzel nem sokat lehet kezdeni. Majd minden ország alkotmányos rendje ilyen vagy olyan mértékben lehetővé teszi a képviseleti demokrácia keretei között a közvetlen demokrácia intézményeinek korlátozott használatát, csak pusztán a közvetlen demokrácia intézményeire hagyatkozva azonban még ideig-óráig sem lehet egy ország ügyeit intézni. Ha ez fárasztónak tetszik a végiggondolásra, hagyatkozzunk a józan észre: a nép direktben is bármikor képes olyan fafejűen viselkedni, mint az általa képviselőnek megválasztott politikusok.

A mai elterjedtségében csak a legutóbbi időkben gyakorolt képviseleti demokrácia egyértelműen az újkori államra találtatott ki. Nem hibák nélkül, mint említettük. Ma viszont az államközi integrációk méretében, a képviseltetés áttételeinek növekedésével a hibák száma is növekszik, és a velük való elégedetlenség is nő, még néha így fel is nagyítva az egy államon belüli képviseltetés fogyatékosságait. A népi kezdeményezés, petíciófogalmazás, népgyűlés, népszavazás intézménye, főként helyi szinten, azonban néha megfelelő eszköz lehet valaminek az eldöntéséhez. Az 1990-es évek óta, kezdetben csak az angolszász országokban, népi esküdtszékek néven a választókból verbuvált bizottságok "tanúként" hallgatnak ki szakértőket és politikusokat, hogy ennek alapján általuk megfontolt javaslatokkal bombázzák a képviseleti alapon működő döntési fórumokat. Persze, minden épkézláb ötletre szükség van az éber állampolgári aktivitás elősegítéséhez. Kis, parlamenten kívüli pártok (többnyire zöldek, környezetvédők) néha országosan is alkalmazzák a közvetlen demokrácia változatos eszközeit, hogy bejussanak a parlamentbe, hogy megvethessék lábukat a képviseleti demokrácia fórumain. - De az csak Magyarországon dívik, hogy egy nagy parlamenti párt szinte az összes közvetlen demokratikus intézményt marokra fogva kormánydöntéssel kísérletezzen; egyúttal, s logikailag kétséget ébresztve saját magával mint választói érdekeinek képviselőjével szemben.

De nem mi tévedünk-e, ha a józan ész emlegetésével kezdjük, s a logikára hivatkozva fejezzük be egy politikai észlelet leírását?