Apák és anyák háborúja
Másfél évvel ezelőtt láttam 20 percet egy készülő dokumentumfilmből. Gyermekelhelyezésről, láthatásról esett benne szó - jó nevű szakértők nyilatkoztak, és elvált szülők gyerekei meséltek az életükről. A film mondandóját röviden úgy öszszegezhetnénk: Magyarországon az anyák a bíróságok segítségével könnyedén megszerezhetik, majd az apák ellen fordíthatják a gyereküket. Több százezer gyerek szenved a "magyar anyák háborújától" - így a film -, az apa nélkül felnövő lányok pedig soha nem lesznek képesek normális párkapcsolatra... a prostituáltak többsége is csonka családban nőtt fel.
A film valójában jól érzékeltette azt a pokoli viszonyrendszert, amelybe egy apa-anya-gyermek kerülhet, ha a két felnőtt nem képes normálisan lezárni a kapcsolatát. Lényegében valósághűen mutatta be, hogy a magyar hivatalok tehetetlenek a szülők viadalában. Bizonyos tények és adatok csoportosítása azonban furcsa képet festett: a nőket védi minden, ők pedig visszaélnek a helyzetükkel, és ezzel megnyomorítják a gyerekeik jövőjét.
Valóban így lenne?
Rögtön ez a film jutott eszembe, amikor dr. Grád András - volt bíró, pszichológus, egyetemi tanár, jelenleg az Alkotmánybíróságon dolgozik - és dr. Kőrös András - a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke - kutatási eredményét a kezembe vettem.
1. Közvélekedés: A gyereket úgyis
A két jogász abból indult ki, hogy egy anya valószínűleg sokkal jobb pozícióból szállhat harcba a gyerekéért. Az aktákat fellapozva viszont az derült ki számukra: ha a bíróság a házasság felbontásával egy időben dönt a gyermekek elhelyezéséről, jelentős különbség mutatkozik a "közös megegyezéses" és az "ellenzéses" perek kimenetele között.
Azokban az esetekben, amikor a szülők békésen válnak, 90 százalékban az anya kapja meg a gyermeket. Ugyanakkor, ha a szülők csatáztak egymással, a gyerekek alig több mint fele került csak az anyákhoz. A jogászok tehát arra jutottak, hogy ha egy apa a megküzdést választja, helyzete - a közhiedelemmel ellentétben - távolról sem reménytelen.
A jelek szerint azonban az apák legnagyobb része önként járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekeket a másik félnél helyezzék el. Nem kizárt persze, hogy azt hiszik, nincs esélyük az anyával szemben. Biztos akad olyan is közöttük, aki bölcsen belátja: az elhúzódó, dühödt pereskedés leginkább a gyermeknek árt. Így aztán sok apa inkább eleve lemond arról, hogy vele éljen a gyereke.
Adódik persze a kérdés, ezt a felelősségteljes magatartást miért szinte kizárólag csak a férfiak gyakorolják? Az előbbiekből már kiderült, az apák azok, akik inkább tartanak attól, hogy egy harcos perben a bíróság a gyermeket az anyánál helyezné el. Ezért a két rossz közül - a gyereket nagy csatározás után végül úgyis az anyának ítélik, vagy közös megegyezéssel kerül oda - a kisebbiket választják. És ezzel visszakanyarodtunk alapfeltevésünkhöz, miszerint az apák a közvéleményben mélyen gyökerező beidegződések hatására "lemondanak" a gyerekükről abban a reményben, hogy a későbbiekben így könnyebben tarthatják majd vele a kapcsolatot - nem adnak okot korlátozásra, eltiltásra -, mint ha egy sárdobálós per vesztes pozíciójából startolnának.
De vajon mi történik eközben a másik oldalon? Létezik, hogy az anyákat nem mindig a legjobb megoldás keresése motiválja? Lehetséges, hogy olykor presztízsokokból is ragaszkodnak foggal, körömmel a gyerekükhöz? Kétségtelen, hogy a társadalmi közfelfogás alapján egy anya nehezen engedheti meg magának, hogy önként lemondjon a gyermekéről. A környezete nagy valószínűséggel értetlenül és elítélően viszonyulna a döntéséhez, még akkor is, ha a valóságban éppen ez lenne a gyermek érdeke. Vagyis az anyák egyfelől szinte biztosak abban, hogy a bíróság vita esetén úgyis náluk helyezné el a gyermeket, másfelől tartanak attól, hogy az elvárt "anyaképpel" összeegyeztethetetlen, ha átengedik a gyerekek nevelését a másik szülőnek. Inkább biztosra mennek, és nem járulnak hozzá, hogy a gyerekek az apjukhoz kerüljenek.
Grád András és Kőrös András tehát végül arra jutott: a felbomlott házasságok elsöprő többségénél valóban az anyákhoz kerülnek a gyermekek. Csakhogy a képet árnyalja, hogy a válóperek mintegy 90 százalékában a szülők közös megegyezéssel, maguk döntenek az anya javára. Az esetek maradék tíz százalékában pedig, amikor megegyezésre nincs remény, emiatt a bíróságnak kell döntenie, az apák esélyei lényegesen jobbak a közhiedelemnél.
2. Közvélekedés: Az ítélkező bírák
A statisztika alapján látható ugyan egyfelől, hogy a - legalábbis a fenti ügytípusokban eljáró - bírák csakugyan, szinte kivétel nélkül nők: első fokon, a Pesti Kerületi Központi Bíróságon például egy férfi "válóperes" bíró van, másodfokon, a Fővárosi Bíróságon háromtagú női testületek határoznak, és a Legfelsőbb Bíróságon is többségben vannak a nők.
Másfelől azonban a bírónők a harcos perekben 60:40 százalékos arányban döntenek az anyák javára. A kutakodó két jogász a fenti adatokat kritikusan szemlélve elismeri, hogy a közvélekedésben e téren tapasztalható előítéleteknek némi alapjuk mégiscsak van. Nem valószínű, hogy az anyák ennyivel jobb szülők lennének az apáknál. A különbség annál inkább elgondolkodtató, hogy láttuk, eleve csak a legelszántabb apák választják a harcos pereskedést.
- Nem ártana a hazai bíróságoknak is elgondolkodniuk azon, hogy a XXI. században miként lehetséges ilyen különbség a gyermekelhelyezések terén a két nem között - véli Grád András és Kőrös András.
Mindazonáltal ez a különbség számottevően kisebb annál, mint ami a hazai köztudatban él. A vizsgálatot végző jogászok a kutatás megkezdése előtt kollégáikat is tesztelték - még a szakemberek is az anyák többszörös fölényét becsülték.
3. Közvélekedés: Ha az anya ügyvédje is meg a bíró is nő, az apának szinte semmi esélye nincs.
Kimutatható-e a hatása annak, hogy a felek jogi képviselővel vagy anélkül járnak el, és ha igen, számít-e, hogy az ügyvéd férfi volt vagy nő? - tette fel az újabb kérdést a két jogász. A közös megegyezéses ügyek esetében azt tapasztalták, hogy a per kimenetele szempontjából érdektelen, volt-e ügyvédje az anyának vagy az apának.
Sőt. Enyhe trendet láttak abban, hogy a közös megegyezéses perekben valamivel ritkábban helyezik el az anyáknál a gyermekeket, ha női jogi képviselőt választanak, mintha jogi képviselő nélkül, vagy éppen férfi ügyvéddel jelennének meg. Vagyis - látszólag paradox módon - a nő esélyét rontja a feltételezett női összetartás.
Más a helyzet viszont a konfliktusos perekben. Az adatok azt mutatják, hogy ha a peres félnek, legyen akár férfi, akár nő, nincs jogi képviselője, jelentősen csökkennek az esélyei a gyerek megszerzésére. Másfélszer több gyermeket helyez el a bíróság azoknál a szülőknél, akik ügyvéddel járnak el. Ami viszont az ügyvédeken belüli nemek közötti arányokat illeti, itt azt látták a jogászok, hogy statisztikailag nem növeli sem az anyák, sem az apák esélyét, ha a jogi képviselőjük nő. Vagyis a közhiedelem e vonatkozásban ismét csak téves. A "sok nő a pályán" effektus egyáltalán nem javítja az anyák esélyeit a perekben.
Grád András és Kőrös András szeretné még pontosítani, és kiterjeszteni a kutatását. Számtalan további kérdésük vár megválaszolásra, például: mennyiben befolyásolja a gyermek neme az anyjánál, illetve apjánál történő elhelyezését, és hatással van-e az ítéletre a gyerek életkora, a szülők iskolai végzettsége, számítanak-e a lakásviszonyok vagy az esetleges újabb élettársi kapcsolatok.
Azt is tudják, hiszen mindketten évekig praktizáltak ezen a területen, hogy az aktákból nem mindig olvasható ki a valóság. Tapasztalataik szerint a közös megegyezéses válás normaideje általában 20 perc, egy bíró, ha álmából felkeltik is, le tudja diktálni az egyezséget jóváhagyó végzés szövegét. A megegyezés azonban sokszor csak időnyerés, színjáték. Nyomon követhetetlen, hogy hány esetben indulnak aztán utódperek, közöttük a gyerek elhelyezésének megváltoztatásáért is. Az van birtokon belül, azaz jobb pozícióban, akivel a gyerek maradt. Ilyenkor ádáz indulatok szabadulhatnak el, amelyeket a tulajdonfüggés is motiválhat - a gyerekkel együtt a nő például a lakásra is igényt tarthat. Mivel a szülők eleve azt feltételezik, hogy a másik a győzelméért képes csalásra, hazugságra, illetve jóformán bármire, így sokan inkább előre támadnak. A másik meg persze visszaüt. Az ügyvédek is élezhetik a konfliktusokat, nekik ugyanis az a jövedelmezőbb, ha sokáig elhúzódik egy ilyen per.
A bíró nem tud jól dönteni - ismerik el a jogászok -, a határozata általában nem fejezi be az ügyet. Múltbeli eseményekből a jövőre nézve kellene ítélkeznie, de már a pontos tényállás kiderítése is lehetetlen. Azaz, legalábbis Grád András és Kőrös András szerint, meglehetősen időigényes, hiszen ha egy bíró tapasztalt, százféle trükkje van, hogy kicsalogassa az igazat. De ami ennél sokkal fontosabb: a felek kétpólusú harcából a gyerek érdekét ki kell emelnie.
Ez tehát az egyik fő kérdés, vajon beleszólhatnak-e a szülők válásába a gyerekek? Törvényben is szabályozva van, de uniós követelmény is, hogy 14 év felett ki kell kérni elhelyezésükről a véleményüket. Szakértők szerint azonban már hatéves kor felett figyelembe vehető, amit mondanak. Németországban például speciális képzést kapnak a gyerekekkel való bánásmódhoz a bírók - nálunk kevés ítélethozó vállalja magára a személyes beszélgetést. Inkább leosztják ezt a feladatot pszichológus szakértőkre, azzal a magyarázattal, hogy a tárgyalóterem légköre rossz hatással lehet a gyerekre.
Grád András és Kőrös András úgy látja: nem elég csupán papírokból ismerni a főszereplőt. A szülők elvakult háborújában a bíró is felelősséggel tartozik a gyerek sorsáért.
Az ideális persze az - mondják a jogászok -, ha a szülők maguk egyeznek ki. Amennyiben pedig ez nem sikerül, jobb lenne egy közvetítő segítségét kérni az érdekeik összehangolásához. Az új családjogi törvény szerint talán már kötelező lesz mediátorok bevetése a bírósági szócsaták és egymást gyalázó kibeszélések előtt.
A bevezetőben említett dokumentumfilm egyébként egy férfi alkotása volt. Amikor lepergett az utolsó kocka is, gyanakodva megkérdeztem tőle: jól sejtem, hogy amúgy a volt feleségével harcol, aki nem engedi őt a lánya közelébe?
Határozott igennel válaszolt.
Az adatok a Pesti Központi Kerületi Bíróság irattárából származnak - ez egyébként a legnagyobb magyar elsőfokú bíróság, illetékességi területe felöleli a fél fővárost. A jogászok nyolc év 525 ügyének aktáit vizsgálták meg, és 777 gyermek sorsát követték nyomon. 1996 és 2003 között 135 "ellenzéses" bontópert találtak, vagyis ilyen hatalmas területen, ebben a nyolc évben mindössze 135 esetben váltak veszekedve a felek. Az évi mintegy 3000 (összesen kb. 24 ezer), közös megegyezéssel felbontott házasságból véletlenszerűen választottak ki további 330 aktát. A fenti időszakból találtak még 60 bontóperen kívüli, önálló gyermekelhelyezési ügyet, melyek közül 40-ben csatáztak a szülők, míg 20 esetben a felek valójában nem is vitatkoztak, csak szerették volna jogilag rendezni az élettársi kapcsolatból született gyermekük helyzetét.
