A pártkötődéstől függ a bizalom

A szeptemberi és októberi események nyomán egyedül a rendőrség érezheti vesztesnek magát - legalábbis, ami a közvélemény ítéletét illeti.

A Medián novemberi felmérésének kérdőívében szereplő 17 politikai, gazdasági, társadalmi és jogi intézmény, valamint fegyveres testület közül csak a rendőrség iránti bizalom csökkent jelentősen, a többi intézmény megtartotta, vagy még növelni is tudta társadalmi elfogadottságát. Így viszont októberről novemberre a rend őrei a hatodikról a tizedik helyre estek vissza az intézmények bizalmi rangsorában. Ráadásul ez idő alatt még a társadalom közbizalma szempontjából a sereghajtók egyikének számító, és az események kapcsán sokat kritizált kormány is növelni tudta hitelességét az emberek előtt.

A rendőrség iránti bizalom egyébként az elmúlt tizenhat évben folyamatosan magas volt, különösen ahhoz képest, hogy a rendszerváltás előtt a Kádár-rendszer rendőrsége igen népszerűtlen volt. A testület bizalmi indexe a kilencvenes évek elejétől az évtized végéig minden évben meghaladta az összes intézmény iránti bizalom átlagos értékét, majd rövid visszaesés után 2003-tól ismét az átlagos szint fölé került. Ráadásul az elmúlt három évben általában mindig kedvezőbb értékelést kapott, mint a felmérésekben szereplő másik fegyveres testület, a hadsereg.

A rendőrség reputációja a közvélemény szemében most azért csökkent statisztikai értelemben is jelentősen, mert jócskán veszített a bizalomból a Fidesz szavazóinak körében, és egyes társadalmi-demográfiai csoportokban. Ez utóbbiak mind olyan csoportok, amelyekben a többiekhez képest jóval magasabb a Fidesz támogatóinak aránya. A közvéleménykutatás eredményei közül említést érdemel még, hogy a rendőrség iránti bizalom a nők körében is visszaesett, aminek valószínűleg az az oka, hogy ők érzékenyebbek a fizikai agresszió látványára.

l A felmérést 2006. november 4-e és 7-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő sze- mélyes megkérdezésével.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.