Megállapodást sürget az Eötvös intézet

A kormánynak és az ellenzéki pártoknak együtt kell működniük ahhoz, hogy Magyarország kijusson a politikai válságból - hangoztatja az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közleményében. "Olyan megállapodásra lenne szükség, amely a meddő politikai állóháború néhány hadszínterét megszünteti, miközben a rivális felek politikai mozgásterét egészében megőrzi" - írják.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet szerint, ha a reformterveket el is fogadja az Országgyűlés, esély sincsen arra, hogy a reformokat a közvélemény elfogadja, és azok túléljenek egy kormányváltást.

"Ha a rendszer-átalakító reformok széles körű együttműködés és alapos tájékoztatáson alapuló politikai vita nélkül születnek meg, akkor nem lesznek hosszabb életűek a jelenlegi kormány hivatali idejénél" - áll a dokumentumban, amelyben leszögezik: a kormány legitimitásának elutasítása a legnagyobb ellenzéki párt részéről önmagában is bátorította a radikálisabb csoportok erőszakos fellépését. Ugyanakkor a kormányoldal minden erejét a válság túlélésére összpontosítja, ennek érdekében pedig mindent megtesz azért, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot a közvélemény előtt az erőszakos rendbontással és rendbontókkal azonosítsa.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.