Kisfiú a kalapács alatt

Bár a Sotheby's New York-i árverésén tegnap 29 ezer dollárnál leütötték Fehér László Kisfiú című képét, mégsem kelt el. Nem érte el ugyanis azt a minimálárat, amelyet a magyar gyűjtő szeretett volna kapni érte.

Fehér László Kisfiú című képét a tegnapi aukció előtt hat napig láthatták az érdeklődők a Sotheby's aukciósház központi székházában, New Yorkban - többek között a világhírű David Hockney, Roy Lichtenstein, Andy Warhol képeinek társaságában. Történt ez azután, hogy egy magyar gyűjtő árverésre ajánlotta a 2000-ben készült képet. A 280 éve alapított aukciósház kilenctagú zsűrije pedig egyhangúlag beválasztotta a magyar kortárs alkotást az aukció anyagába egy hosszú, öt hónapos, számtalan szerződést tartalmazó procedúra után. Ez nagy szó, mert bár korábbi árveréseiken szerepeltek magyar műalkotások - például Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József vagy Vaszary János képei -, ma élő és Magyarországon alkotó művész munkája még sosem jutott be a rangos eseményre.

Hiába adott azonban elismerő szakvéleményt a tekintélyes zsűri, ez nem volt elég ahhoz, hogy a 40 ezer dolláros becsérték feléről induló árverésen megadják érte a kívánt összeget. A legkitartóbban licitáló amerikai gyűjtő, 29 ezer dollárt, azaz csaknem hatmillió forintot adott volna érte (a végösszeg - a ház jutalékával terhelve - 7,2 millió lett volna), de ott megtorpant. Túl kockázatosnak találta, hogy ennél is többet ígérjen.

Az aukció előtt minden bizonnyal ő is - ahogy a gyűjtők az Egyesült Államokban kevésbé ismert festő esetében teszik - megnézte a Sotheby's honlapján található és tőzsdei mutatóként szolgáló oldalt, az Artnetet. A művészek korábbi aukciós eladásait jegyző portálon Fehér László esetében legfeljebb három-nyolcezer dollár közötti árakat talált - amennyiért itthon, Kieselbach Tamás és Virág Judit elárverezte képeit. (Egy hónappal ezelőtt 1,6 millió forintért adta el Kieselbach Tamás a Szökőkútnál című festményt, a rekordot pedig a Blitz Galéria tartja, amelytől egy amerikai gyűjtő vásárolta meg - 300 forintos dollárárfolyam mellett - 20 ezer dollárért a Brigádnapló című képet.)

- Az itthoni aukciókon kalapács alá kerülő, kisebb pasztell- és olajképek nem a művész munkásságának legjavából valók - jegyzi meg a kép, magát megnevezni nem akaró tulajdonosa. - Híres alkotásai, amilyen a Kisfiú is, eddig még sosem kerültek aukcióra Magyarországon. Mint ahogy a legnevesebb magyar kortársak - Bak Imre, Bukta Imre, Deim Pál, El Kazovszkij, Keserü Ilona és Nádler István, Váli Dezső - sem viszik kimagasló kvalitású képeiket árverésre. Ha tehetik, inkább megtartják őket, vagy neves közgyűjteményeknek ajánlják fel.

A Sotheby'snél maradó képet most visszakéri a tulajdonos. Mint mondja, nem szeretné, ha a szerződésben leírtak szerint a rendelkezésükre álló egy hónap alatt "csöndben" eladnák a képet. Ennek a nagyszabású akciónak az lett volna ugyanis a lényege, hogy a figyelmet fölkeltő eladási ár javítson a magyar kortárs művészek renoméján.

A gyűjtő félsikerként értékeli a történteket. - Egyrészről áttörés, mert legalább bekerült a kép a világ legrangosabb nemzetközi mezőnyébe; másrészt kudarc, mert egyelőre nem mernek annyit adni érte, amennyit valójában ér - mondja. Kieselbach Tamás szerint mérföldkő lehetett volna, ha valaki 40-60 ezer dollárért plusz a jutalékért hajlandó lett volna elvinni a képet. Végre elindulhatott volna a magyar kortársak régóta várt nemzetközi karrierje.

- A zsűri ítélete már önmagában is megtisztelő - mondja az ötvenhárom éves, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész, Fehér László. Sokkal többet nem ér rá mondani, mert perceken belül nyitják meg kiállítását Ulmban.

A kép legalább bekerült a világ legrangosabb nemzetközi mezõnyébe
A kép legalább bekerült a világ legrangosabb nemzetközi mezõnyébe
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.