Tiltás vagy túlélés
akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai
Hasonlóan számos európai ország gyakorlatához, az lenne a racionális, ha a földművelő gazda maga dönthetné el, hogy milyen vetőmagot vessen, miként termessze a kukoricát. A hagyományos módszerek mellett választhatná a biogazdálkodást, vagy használhatna géntechnológiával nemesített (GM) fajtákat. A törvényi szabályozástól elvárható, hogy megteremtse a gazdasági biztonság garanciáit, de ne korlátozza a technológiai versenyt. Magyarországon is érvényesek az unió intézményei által megadott termesztési, forgalmazási és fogyasztási engedélyek.
Mindehhez képest azt látjuk, hogy egyetlen GM-termék, a kukoricamoly-rezisztens hibridkukorica körüli hisztérikus viták, a félrevezető kampányok teljesen elmérgesítették a helyzetet, és ideológiai csatározások áldozatául esik egy csúcstechnológia hazai alkalmazásának lehetősége. Hiszen a géntechnológiai törvény módosítása ürügyén olyan túlzó követelmények fogalmazódnak meg, amelyek szinte ellehetetlenítik a GM-kukoricák termesztését. Akkor, amikor a gazdasági növényeket, többek között a kukoricát is energiatermelésre akarjuk felhasználni, amihez pedig új fajták és technológiák kellenek.
Fontos túlélési lehetőség a gazdák számára az energianövények termesztése, hiszen a magyar mezőgazdaság ezer sebből vérzik, s az energiaellátás problémája globális. Ám a bioüzemanyagok csak akkor jelenthetnek életképes alternatívát a fosszilis energiaforrásokkal szemben, ha garantálható az energianyereség, a környezetvédelmi előny, a versenyképesség, valamint a nagy mennyiségű biomassza-alapanyag úgy, hogy az élelmiszer- és takarmányellátás ne kerüljön veszélybe. Minthogy Magyarországon a bioetanol-gyártást folytató üzemeink és a tervezett ipari fejlesztések a keményítőalapú technológiákra épülnek, a kukoricát tekinthetjük az első számú energianövénynek, de a jelenlegi kukoricatermesztési gyakorlattal szemben több ellenjavaslat is felsorakoztatható. A nemzetközi tapasztalatok és számítások szerint a kukoricaetanol csak 23 százalékkal több energiát ad, mint amennyit az előállítására föl kell használni. Ez az energiamérleg nem kielégítő, rosszabb, mint pl. a biodízel esetében. A környezeti hatásokat tekintve sem a kukoricakeményítőt hasznosító technológia a legkedvezőbb. Bár a kukoricából származó bioetanol használatakor 12 százalékkal csökken az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, még mindig jelentős a nitrogén- és foszforműtrágya, valamint a növényvédő szerek felhasználása. Nagy termés előállításához biztosítani kell az optimális vízellátást, amire nincs garancia az aszályos években. Technológiai fejlesztések kellenek tehát.
Napjainkban a géntechnológia meghatározó szerepet kap a kukorica- vagy akár az élesztőtörzsek nemesítésében. Tudományos közlemények sokasága nyújt segítséget ahhoz, hogy gének beépítésével javítsuk a kukorica napenergia- vagy vízhasznosító képességét. Izolálták a kukoricaszemekben felhalmozódó keményítő mennyiségét, szerkezetét kialakító géneket, így azok működése a génsebészet eszközeivel megváltoztatható. Világszerte intenzíven kutatják azt is, hogy milyen gének segítségével lehetne a növények nitrogén- és foszforanyagcseréjét javítani, és ezzel csökkenteni a műtrágyaigényt. Jelenleg a kukorica termesztése során többször végeznek talajmegmunkálást, ami jelentős energiafelhasználást és környezetszennyezést jelent. A GM-hibridek gyomirtása és növényvédelme hatékonyan elvégezhető úgy, hogy minimálisra csökkenthető a talajlazítás és a vegyszerek használata. Szakértők sora egyetért abban, hogy a biotechnológia nélkül nehéz megvalósítani a megújuló energiaforrások széles körű felhasználását.
Éles ellentmondás van a bioenergiával kapcsolatos hazai elvárások és a GM-növények használatát tiltó döntések között. A mostani törvényi szabályozás hátrányai a születőben lévő technológiai megoldások hasznosítása során is jelentkeznek majd. Számos tudományos elemzés jelzi, hogy a jövőbeni bioenergia-fejlesztések során a cellulózt tekinthetjük a nagy kapacitású energiatermelés alapanyagának. A cellulóz hatékony lebontása cukrokká szintén feltételezi a géntechnológiai beavatkozásokat. Így a fejlesztés alatt lévő gyártási rendszerekkel tovább bővül majd a GM-szervezetek iránti igény, akár a mikroorganizmusok, akár a kukorica, a nyár, az akác nemesítését tekintjük, hiszen a hatékonyság dönti el a bioenergia gazdaságosságát.
Jobban járnánk, ha a többi európai országot megelőzve egy olyan törvényt alkotnánk, amely nemcsak a választás lehetőségét biztosítja, hanem differenciáltan kezeli az egyes GM-technológiákat is. Különbséget kellene tenni a GM-növények ipari és élelmiszer célú termesztése között. Más megítélés illetné azokat a GM-növényeket, amelyek nemesítése során géntechnológiai módszereket használtak ugyan, de a beépített gének, DNS-molekulák ugyanabból a növényből származnak. A törvénynek tekintettel kell lennie arra, hogy a GM-fajta kereszteződhet-e vadon élő rokon növényekkel. Lehetséges olyan szabályozás, amely nem gátolja a fejlesztést, hanem épp ellenkezőleg, versenyelőnyt biztosít a magyar gazdáknak. A jó törvényen kívül persze kiemelt fejlesztésekre is szükség van a bioenergia és a kapcsolódó csúcstechnológiák előnyeinek kihasználásához, hogy mezőgazdaságunk meghatározó szereplője lehessen a kibontakozó európai bioiparnak. Mindezek érdekében megfontolandó több időt szánni egy előremutató géntechnológiai törvény megalkotására, ahelyett, hogy egy rossz alapkoncepciót követve foltozgassuk a paragrafusokat.