Tanulmány aktualizálva

Aktualizálta "Olimpia 2012" című tanulmányát a PricewaterhouseCoopers: a cég több száz oldalon elemzi a játékok esetleges magyarországi megrendezésének gazdasági feltételeit a hazai vállalati elit által létrehozott civil szervezet, a BOM megbízásából.

Az öszszegzés természetesen már nem a hat év múlva esedékes, azóta Londonnak ítélt olimpiával, hanem egy 2016-os, illetve 2020-as esemény budapesti megvalósíthatóságával foglalkozik.

A BOM szerint a tanulmány átdolgozását az időközben végbement változások tették szükségessé: mindenekelőtt az ország EU-csatlakozása; a magyar gazdaságpolitika alakulása; a növekedési pálya, illetve a gazdaságpolitikai prioritások változása, különös tekintettel az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok elérésének időzítésére; a forint árfolyamának alakulása; az athéni olimpia, valamint a 2012-es játékok pályázatainak tanulságai. A PricewaterhouseCoopers jelenlegi munkájában figyelembe vette a konvergenciaprogram, az Új egyensúly program, valamint az Új Magyarország fejlesztési terv adatait.

"A BOM célja, hogy a lakosság tiszta képet kapjon arról, hol is áll ma Magyarország a budapesti olimpia ügyében. Ezért felkértük a Kopint-Datorg közgazdaság-kutató műhelyét, hogy független szakértőként véleményezze az elkészült tanulmányt, mielőtt azt nyilvánosságra hozzuk - kommentálta a hírt Szalay-Berzeviczy Attila, a korábban Budapesti Olimpia Mozgalomként ismert BOM elnöke.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.