Ludmilla csak nemrégiben érkezett Németországba. Unokanővére ajánlotta a munkát, egy idős házaspárt kell ellátnia. A nyugdíjas, beteg emberek szinte családtagként bánnak vele, kap egy kis pénzt, persze feketén, amiből otthon megalapozhatja az életét. Anje, a német diáklány tanulmányai mellett esténként ismerősei gyerekeire vigyáz. Leila, a két gyerekét egyedül nevelő török asszony takarítással egészíti ki legális, ámde csekély jövedelmét. A lengyel Marek pedig rendbeteszi a kertet, de ha kell, kifesti a kamrát is. Mindenki jól jár - kivéve az adóhatóságot. Becslések szerint több millióan élnek Németországban feketemunkából: a legtöbben az építőiparban, de mintegy hárommillió német háztartásban alkalmaznak takarítónőket, kertészeket vagy éppen bébiszitterreket. A feketemunkások többsége kelet-európai vagy török, közülük sokan illegálisan tartózkodnak Németországban. Bár 2004-ben az akkori szociáldemokrata-zöld kormány harcot hirdetett a feketemunka ellen, ez legfeljebb annyit ért el, hogy három százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya, ám még így is eléri a GDP 15 százalékát. Ellenzéki szakértők azzal érveltek, hogy addig felesleges büntetni valamit, amíg nem találnak rá más megoldást. A német munkaerő költsége még mindig nagyon magas, és hiába a rengeteg állástalan, bizonyos munkákra egyszerűen nem akad helyi munkaerő. Az idősek otthoni ápolása ma már szinte kizárólag ukrán, orosz, lengyel, cseh vagy éppen magyar háztartási alkalmazottakra hárul: ez még így is sokkal olcsóbb, mintha német kórházakban, a német államnak kellene állni a költségeket.